Programajánló
A Csík Zenekar idén is óévbúcsúztató koncertet tart
Idén is óévbúcsúztató koncertet tart a Csík Zenekar. A hazai népzenei színtér népszerű formációja december 28-án a Budapesti Kongresszusi Központba várja a közönséget, vendégként színpadra lép a Fitos Dezső Társulat. Vecsei H. Miklós és Borbás Marcsi.
2019.11.24 20:30MTI"Miközben az utóbbi évtizedekben is megőriztük kötődésünket a hagyományos Kárpát-medencei népzenékhez, az igényesen kiválasztott populáris dallamokat belesimítottuk a magyar népzene szövetébe" - idézte Csík Jánost, a csapat vezetőjét az MTI-hez eljuttatott ajánló. Idei óévbúcsúztató koncertjük címe Sose lesz vége, amely a Csík Zenekar egyik legújabb dalának címe egyben.
"A koncert tematikáját tekintve az emberi élet fordulópontjait mutatja be a születéstől a halálig, felvonultatva a jeles eseményekhez kapcsolódó néphagyományokat, zenéket és gasztronómiai szokásokat. Legfőbb üzenetünk mégis az, hogy a hagyományok tovább éltetése, a következő nemzedékek számára átörökítése fontos felelősségünk, hiszen az előző generációk által teremtett és felhalmozott kincsünk, szellemi örökségünk nem veszhet el. Ha jól végezzük dolgunkat, a történetnek sose lesz vége" - fogalmazott Csík János.
Az értékek és hagyományok megidézésében segítségükre lesz Borbás Marcsi televíziós műsorkészítő, aki többek között zenére megkomponált kalácstészta-nyújtást fog levezényelni. A Csík Zenekar muzsikáját a Fitos Dezső Társulat fogja a színpadon tánccal illusztrálni, Vecsei H. Miklóst, a Vígszínház színművésze pedig énekes és prózai előadóként vesz részt a műsorban.
A Kossuth-díjas Csík zenekar tagjai: Csík János (hegedű, ének), Kunos Tamás (brácsa), Makó Tamás (fúvós hangszerek), Barcza Zsolt (cimbalom, tangóharmonika), Bartók József (bőgő), Majorosi Marianna (ének) és Szabó Attila (hegedű, gitár, ének).
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


