Programajánló
Kezdődik a MASZK őszi sorozata Szegeden
Nyolc független színházi produkció, köztük kortárs táncelőadások és a k2 Színház premierje szerepel a MASZK Egyesület őszi kollekciójában, amely pénteken kezdődik a szegedi Régi Zsinagógában.
2019.10.02 23:30MTIA sorozat nyitóelőadásán a Nézőművészeti Kft. A kézmosás fontosságáról című darabját láthatja a közönség. Scherer Péter művében Katona László és Molnár Gusztáv a higiéniai okfejtések mellett egyéb fóbiákról, a mértékletességről és az emberi érintkezések különböző megnyilvánulásairól is mesél a nézőknek.
Raymond Queneau Stílusgyakorlatok című könyvét vette alapul a Másik Produkció a Stílgyak előadáshoz. Gulyás Hermann Sándor és Jászberényi Gábor által írt, rendezett és előadott variációburleszk - melyet hétfőn mutatnak be Szegeden - elnyerte a 2019-es RS9 OFF független színházi fesztiválon a közönségdíját, valamint a legjobb férfi színésznek járó elismerést.
Kelemen Patrik Celesztin - égi tünemény és Raubinek Lili Kelly című produkciója október 13-án az Imre Zoltán Program támogatásával jön létre. Kelemen Patrik a tánc poétikus értelmezéslehetőségeit vizsgálja, Raubinek Lili pedig a harsány, egocentrikus és magába zárkózó Kellyt formálja meg.
A népszerű sikerkönyv, az Egy gésa emlékiratai című regény ihlette a Színház- és Filmművészeti Egyetem Az én szobám című előadását, melyet Pécz Roland rendezett és Veszelovszki Janka negyedéves színészhallgató ad elő. A produkció az egyetem évad végi közönségszavazásán megosztott első díjat nyert.
Hatalmas sikerrel mutatta be tavaly ősszel Szegeden a MASZK Egyesület, az Orlai Produkciós Iroda és a FÜGE a Grecsó Krisztián Megyek utánad című regényéből készült előadást, mely október közepén utoljára látható a Tisza-parti városban.
Szegedre érkezik a Dollár Papa Gyermekei társulat Móricz Zsigmond regényéből született előadása, az Árvácska is, mások mellett Kulka Jánossal, aki először szerepel a Régi Zsinagóga színpadán.
A MASZK Egyesülettel közös bemutatóként kerül színre, és egyszer lesz látható a megújult csapattal dolgozó k2 Színház produkciója, a "magzatMESE" műfaji megjelölést viselő Szittyahintő című darab, mely Sarah Cohen Scali MAX című regényén alapul.
A k2 másik produkciója Robert Merle Mesterségem a halál című regényéből született. A Hűséget Benkó Bence rendezte, a darab a társulat tantermi színházi projektjének része, az október 25-i előadása pedig a középiskolások számára ingyenes.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


