Programajánló
Sztárok és felújított művek a Budapesti Klasszikus Film Maratonon
A filmvilág sztárjai közül Pierre Richard, Magda Vásáryová, Michael Nyman és Udo Kier is jelen lesz a 3. Budapesti Klasszikus Film Maratonon, amelyen 21 frissen felújított magyar alkotást is láthatnak a nézők.
2019.09.03 23:30MTIA szerdán kezdődő egyhetes rendezvény témája a film és a zene kapcsolata. Kurutz Márton filmtörténész, a Magyar Nemzeti Filmalap - Filmarchívum munkatársa az M1 aktuális csatorna keddi adásában elmondta: már több mint száz évvel ezelőtt, a némafilmek idején is a zene adta az aláfestést, sőt, a magyar operettfilmezés hőskora is erre az időszakra esik.
"A filmmaraton kínálatában az egyik első magyar némafilmtől, A tolonctól kezdve a közelmúlt magyar, európai és amerikai mozijaiig mintegy száz lesz látható, igazi sikerfilmeket vetítünk. A helyszínek közül a legfontosabb a Toldi mozi, valamint a Szent István tér a bazilika előtt, ahol ingyenes vetítések lesznek. A gálaestek az Uránia Nemzeti Filmszínházban lesznek, de az érdeklődők a Puskin moziban is láthatnak filmeket, valamint a két társhelyszínen, Győrben és Egerben is" - fejtette ki Kurutz Márton.
A filmmaraton a Filmalap és a Filmarchívum rendezésében valósul meg. Mint elhangzott, a szemlén 21 frissen restaurált magyar filmet vetítenek, köztük az 1980-ban készült Nárcisz és Psychét, amelynek egyik főszereplője, a német Udo Kier személyesen lesz jelen.
"Szinte még meleg az 1930-as évek sikerfilmje, a Meseautó a Filmlabor által restaurált, digitalizált formájában. A hányatott sorsú alkotás eredeti kameranegatívjai megsemmisültek, egy rossz mozikópiából kellett kiindulni, és indítani a felújítást, amelynek a végterméke az Urániában lesz először látható" - tette hozzá Kurutz Márton.
Eljön a fesztiválra Pierre Richard francia filmsztár is, aki a hetvenes években két klasszikus vígjáték, a Magas szőke férfi felemás cipőben, valamint a Félénk vagyok, de hódítani akarok! főszereplője volt. A filmmaratonon Tahi Tóth László eredeti, szintén felújított magyar szinkronhangja hallható a moziban.
Találkozhat a közönség a cseh filmtörténet egyik legkiválóbb alkotása, a Jirí Menzel rendezte Sörgyári capriccio főszereplőjével, Magda Vásáryovával, illetve Michael Nyman brit zeneszerzővel is, aki például a Zongoralecke című, háromszoros Oscar-díjas mozihoz komponált muzsikát.
"A fesztivál tiszteleg olyan világhírű magyar származású filmzeneszerzők előtt, mint az Oscar-díjas zeneszerző, Rózsa Miklós vagy Kozma József, de a kortárs komponisták is terítékre kerülnek, mások mellett Fényes Szabolcs zenéivel is vetítenek filmeket" - mondta Kurutz Márton.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:06 Több helyszínen is kutatást tartott a rendőrség a játékmotorok ügyében
- 20:05 Nyomoz a rendőrség az Eximbank ellen
- 18:56 Lejárt az Alkotmánybíróság elnökének és három alkotmánybírónak a megbízatása
- 16:46 Halálos zuhanás Szegeden: a kormányhivatal épületéről esett le egy munkás
- 14:51 Nem úgy sült el a Tiszát ekéző Magyar Nemzet posztja, ahogy tervezték - az olvasók estek neki a szerzőnek
- 12:42 Háromszor szökött meg az állatkertből a szőrös Houdini - aztán turistaként nézelődött
- 10:38 Közel ötezren álltak az esőben és vártak, hogy megmentsenek egy ötéves kisfiút
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


