Programajánló
Hétvégén tartják a Végvári Napokat Gyulán
Mintegy kétszáz hagyományőrző játssza újra a gyulai vár 1566-os ostromát Magyarország egyik leglátványosabb hadijátéka keretében július utolsó hétvégéjén a Gyulai Végvári Napokon.
2019.07.24 21:30MTIA szervezők szerdai közleménye szerint péntektől ismét megelevenedik a török kori Gyula. Az Erkel Ferenc Művelődési Központ szervezésében idén is mintegy kétszáz hagyományőrző és több ezer érdeklődő tiszteleg majd az 1566-os ostrom hősei előtt.
Mint felidézik, a 16. században a gyulai erődítmény Eger és Szigetvár mellett a három legjelentősebb végvár egyike volt. Kerecsényi László és mintegy 2-2,5 ezer várvédője 1566-ban 63 napon át tartotta a gyulai várat a nagyjából tizenötszörös túlerővel szemben.
A már hagyományos Végvári Napokon a látogatók megismerhetik a végvári vitézek életét, csatajeleneteken keresztül a kor harci szellemét, a vár és környéke történetét, a hősies védők legendáit, valamint az ostromlók életét is. Az érdeklődők benézhetnek a Várkertben táborozó hagyományőrző egyesületek sátraiba, testközelből láthatják, hogyan öltöztek, mit ettek, hogyan szórakoztak közel ötszáz éve.
A rendezvény ebben az évben is a résztvevő hagyományőrzők felvonulásával indul, akik a Kossuth téren és a Vízügyi Igazgatóság előtt díszsortűzzel is tisztelegnek majd a 16. századi várvédők előtt.
A hétvége legérdekesebb, leglátványosabb része idén is a hadijáték, amely az 1566. július 2-án kezdődött ostromot eleveníti fel. Tizenöt hagyományőrző csoport játssza újra az ostromot, köztük három új közreműködő is lesz: a cseh Butlers Dragonerregiment, Az Egri Félhold Hagyományőrei és a Nánai Solymosi Vitézek.
Idén a szervezők újdonságokkal is várják a közönséget: lesz például korabeli szerszámkiállítás, Középkori Kaszinó reneszánsz játékokkal és Gyulai Boszorkányversen is, ahol szemmel verésben, átokmondásban, seprűn lovaglásban és bájitalkeverésben mérik össze "tudásukat" a résztvevők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:34 Félmillió hektárt újravetnek Oroszországban a fagykárok miatt
- 7:52 Három ember meghalt egy kamion rakterében az M1-es autópályán
- 7:28 Az EU Tanácsa elfogadta az EU közös agrárpolitikájának felülvizsgálatát
- 6:26 Az EU szigorúbb szén-dioxid-kibocsátási előírásokat fogadott el a nehézgépjárművekre
- 5:24 Mabisz: újabb járművekre kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni
- 23:22 Éhségsztrájkba kezdett a varsói szejmben a gazdák egy csoportja
- 22:21 Izrael vészhelyzeti búzaellátásról állapodott meg Romániával
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06