Programajánló
Oláh Kálmán ad szólóestet szombaton a BMC-ben
Oláh Kálmán Liszt-díjas zongorista ad improvizációkból álló szólókoncertet szombaton az Opus Jazz Clubban, Budapesten.
2019.06.05 00:30ma.huA Liszt-díjjal és Szabó Gábor Életműdíjjal, 2019 márciusában pedig kiemelkedő zeneszerzői munkásságáért Erkel-díjjal is elismert Oláh Kálmán a jazzvilág élvonalába tartozó művész, aki megkapta az amerikai Thelonious Monk Jazz Composers Competition zeneszerzői fődíját is - közölték a szervezők az MTI-vel.
Always című amerikai CD-je Jack DeJohnette dobos és Ron McClure bőgős közreműködésével jelent meg, de hamarosan várható újabb amerikai albumának megjelenése is. Oláh Kálmán idén tavasszal a legrangosabb amerikai jazzklubokban, egyebek között a New York-i Smallsban adott koncertet. Az Oláh Kálmán Quartet címmel meghirdetett koncerten Tim Ries, John Hebert és Johnathan Blake voltak a magyar zongorista partnerei. Az előadást néhány nappal később az Oláh Kálmán - Drew Gress duó Mezzrow-klubbeli fellépése követte, nemrég pedig németországi turnén vett részt az Oláh Kálmán Quartet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06