Elismerés
Nemes Z. Máriónak ítélték oda a Hazai Attila Irodalmi díjat
Az elismerést az alapítvány azzal a céllal hozta létre, hogy ápolja a fiatalon elhunyt író emlékét, segítse a hozzá hasonlóan nyitott, újító szellemiségű szerzőket.
2019.04.28 06:30MTINemes Z. Máriónak ítélte oda a szakmai zsűri idén a Hazai Attila Irodalmi Díjat, amelyet a fiatalon elhunyt névadó, Hazai Attila születésének 52. évfordulója előestéjén, április 29-én adnak át a Nyitott Műhelyben - jelentette be a Hazai Attila Alapítvány a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.
Az elismerést az alapítvány azzal a céllal hozta létre, hogy ápolja a fiatalon elhunyt író emlékét, segítse a hozzá hasonlóan nyitott, újító szellemiségű szerzőket.
Az 1982-ben Ajkán született Nemes Z. Márió az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának esztétika-filozófia szakán szerzett diplomát 2009-ben, majd doktori címet 2014-ben. A Fiatal Írók Szövetsége, a József Attila Kör, a Magyar PEN Club és a Szépírók Társasága írószervezetek tagja.
Több verses kötete jelent meg, képző- és filmművészeti, valamint irodalmi témájú szakszövegeit a Holmi, az Enigma, az Alföld, a Balkon, az Új Művészet, az Élet és Irodalom, a Prizma, a Műút, a Parnasszus, a Kalligram, a Puskin Utca, a Debreceni Disputa, az Új Forrás és a Szépirodalmi Figyelő oldalain és gyűjteményes kötetekben publikálja rendszeresen.
A Kortárs Írói Alapítvány Hazai Attila Emlékére 2012 őszén, az író halálának évében jött létre édesanyja, Hazai Éva kezdeményezésére. Az alapítvány célja a hagyaték gondozása mellett, hogy - egy magát megnevezni nem kívánó támogató jóvoltából - évente egymillió forint pénzjutalommal járó elismerésben részesítsen egy pályakezdő vagy középgenerációs írót, aki Hazai Attilához hasonlóan szuverén, újító, kísérletező és kockázatvállaló szerző, jelentős művel hívta fel magára a figyelmet, és akire szintén jellemző a társművészetek iránti nyitottság, fogékonyság.
A díjat 2016-ban Bartók Imre, 2017-ben Tóth Kinga, 2018-ban Orcsik Roland nyerte el.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 22:39 Újabb tüntetés volt a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért Budapesten
- 20:38 Orbán Viktor: létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset
- 18:37 Megválasztották kancellárnak Friedrich Merz német kereszténydemokrata politikust
- 16:35 Hangfelvételek megerősítik, hogy valóban maga Hitler rendelte el a holokausztot
- 14:34 Az amerikai parti őrség több tucat embert mentett ki Miami partjainál
- 12:32 Uniós biztos: a jogállamisági feltételességi rendszert fenn kell tartani a következő többéves pénzügyi keret kapcsán is
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06