Programajánló
Idén is megrendezik a Charity Fest jótékonysági fesztivált
Idén is civil szervezetek munkájának támogatására gyűjtenek a Charity Fest elnevezésű jótékonysági fesztiválon, amelyet május 18-án, a Dürer Kertben található Dürlin Rendezvényparkban rendeznek meg.
2019.04.28 00:30MTIA Charity Fest célja az adománygyűjtés mellett, hogy a hétköznapi emberek figyelmét ráirányítsák a civil munka fontosságára - olvasható a programot szervező Budapest Bike Maffia közleményében.
A szervezet a hétköznapokban a hajléktalanság problémájával foglalkozik, többek közt szendvicseket gyűjtenek és ételt osztanak a rászorulóknak, hajléktalanszállókon ültetnek palántákat, de iskolai és vállalati érzékenyítő előadásokat is tartanak.
A jótékonysági fesztivált azért hívták életre, hogy annak látogatói a szórakozás mellett jótékonykodhassanak is, hiszen az esti koncertek jegyeinek megvásárlásával, valamint az elfogyasztott ételekkel és részben az italokkal folyamatosan növelik a fesztivál adománygyűjtő kasszáját. Az összegyűlt bevétel a Budapest Bike Maffia, a BAGázs Egyesület és a Tetovált Állatmentők munkáját segíti.
A programok reggel főzőversennyel indulnak mintegy 30 csapat részvételével. Az elkészült ételeket a Fazekas Richárd blogger, Kalas Györgyi újságíró, Rákóczi Ferenc műsorvezető és Rauf Sten Tamás ételkritikus zsűrizi.
Délelőtt és kora délután az Eszter-lánc Mesezenekar, a Rutkai Bori Banda és a Hahó Együttes koncertjei várják a családokat, de a gyerekeket ezen felül több állomásos ügyességi csapatjáték pályával is várják, valamint lehet majd ping-pongozni, kosarazni, tollaslabdázni és biciklizni is.
A Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubja olyan parasport programokkal készül, mint a kerekesszékes kosár, a vakfutás és a csörgőlabda, a Magyar Vöröskereszt sátránál pedig véradással lehet segíteni. A Trecikli munkatársai kisebb javításokat végeznek és tanácsadást kínálnak a kerékpárral érkezők számára, a helyszínre kitelepült tetováló művészeknél pedig a civil szervezetek ügyei által ihletett tetoválásokat lehet készíttetni.
A látogatók ezen kívül közelebbről megismerkedhetnek a hallás- és látássérültekkel, cukorbetegséggel élőkkel, idősekkel, hajléktalanokkal, szociálisan hátrányos helyzetű csoportokat támogató civilek, állatvédő szervezetek, valamint a különböző érdekvédelmi csoportok munkájával is.
Este Jónás Vera, a Deley, a Várkonyi Csibészek, a Bohemian Betyars, a Korai Electric Ambient és két meglepetés zenekar ad koncertet, amelyek után Tilos DJ-k, Titusz és Palotai forgatja majd a lemezeket.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


