Programajánló
MITEM - Csütörtökön kezdődik a Nemzeti Színház fesztiválja
Csütörtökön kezdődik a Nemzeti Színház VI. Madách Nemzetközi Színházi Találkozója (MITEM), amelynek nyitóelőadása Szlava Polunyin produkciója, a Slava's Snowshow a Fővárosi Nagycirkuszban látható.
2019.04.08 03:30MTISzlava Polunyin leghíresebb darabját csütörtöktől vasárnapig hat alkalommal tekintheti meg a közönség a Fővárosi Nagycirkuszban. A Nemzeti Színházban pénteken délután az Egy bohóc tükrében című program keretében a nézők találkozhatnak a művésszel, akinek beszélgetőtársa Bozsik Yvette táncos, koreográfus, rendező és Kozma András dramaturg lesz.
A május 5-ig tartó MITEM-en 13 országból 23 előadás szerepel a budapesti Nemzeti Színházban. A találkozó programját orosz, ukrán, szerb, litván, német, kazah, dán, portugál, cseh, francia, svéd és határon túli magyar előadás színesíti.
Vidnyánszky Attila az MTI-nek elmondta: a MITEM előadásaira szinte minden jegy elfogyott, el kell gondolkodniuk azon, hogy jövőre duplázzák az előadásokat. "Tudnak most már rólunk, nemcsak a világban, hanem itt is, és várják a MITEM-et" - hangsúlyozta hozzátéve, hogy az előadásokat érdekes szakmai programok, workshopok kísérik.
Ebben az évben a gyökerek, a hagyományok állnak a fesztivál középpontjában, a kultúra gyökerei, archetipikus megnyilvánulások keresése. Kiemelt szerepet kap Eugenio Barba író-rendező és társulata, az idén 55 éves Odin Teatret, műsorra tűzik Barba trilógiáját. A Fa, a Nagyvárosok a hold alatt és a The Chronic Life című produkció alkotta trilógiát az Odin Teatret Magyarországon mutatja be először Európában.
Az előadásokhoz több szakmai program is kapcsolódik. A társulat színészei workshopokat tartanak, koncertet adnak, Eugenio Barbával is találkozhat a közönség, és egy dokumentumfilmet is vetítenek az alkotóról.
A MITEM visszatérő vendége Rimas Tuminas litván rendező, aki az idén a Ványa bácsival, a moszkvai Vahtangov Állami Színház előadásával érkezik a fesztiválra.
Vidnyánszky Attila elmondta, hogy az előadás Rimas Tuminas első nagy áttörése volt Moszkvában, a darabot, amelynek címszerepét Szergej Makoveckij játssza, már korábban is szerették volna elhozni a fesztiválra. A rendezőnek Magyarországon már rajongótábora van, ezt bizonyítja, hogy a jegyek pillanatok alatt elkeltek - jegyezte meg.
A Berliner Ensemble, amely másodszor vesz részt a találkozón, ezúttal Michael Thalheimer rendezésével, Tennessee Williams A vágy villamosa című darabjával érkezik a fesztiválra. "Komoly rendezők lesznek megint jelen a MITEM-en" - fogalmazott az igazgató.
A klasszikus, európai módon megszólaló színházak mellett különlegességeket, "színházi csemegéket" is kínálnak a közönségnek - mondta Vidnyánszky, és kedvencei között említette a Korkut legendája című darabot, az Auezov Kazah Állami Dráma Színház produkcióját. "Egészen különleges, csodálatos előadás" - hívta fel rá a figyelmet.
A Jonas Vaitkus litván művész rendezésében április 30-án látható darabhoz kapcsolódva kerekasztal beszélgetést is szerveznek, amelyen a kazah és a magyar közös kulturális örökségéről a téma magyar kutatói tartanak előadást, továbbá Iran-Gajip szerzővel és a produkció alkotóival az előadás létrejöttének előzményeiről, a litván és kazah művészek együttműködéséről beszélgetnek.
A fesztiválon április 23-án látható lesz Szumbel Gaffarova tatár írónő első, nagy port kavaró darabja, A jövevény. A Galiaszgar Kamal Tatár Állami Színház előadása Farid Bikcsantajev rendezésében arra keresi a választ, hogyan ragadható meg egy nép identitása és lehetséges-e visszatérni a múltunkhoz, ha már egyszer elszakadtunk tőle.
Április 26-án játsszák a tavaly elhunyt világhírű litván rendező, Eimuntas Nekrosius Kurafiak című előadását, amely a litván nép ősi eredetét mutatja be. Az előadáshoz szakmai program is kapcsolódik: In memoriam Eimuntas Nekrosius címmel az alkotóról dokumentumfilmet vetítenek és beszélgetést szerveznek.
A MITEM-en határon túli magyar előadásként a komáromi Jókai Színház A félkegyelmű című produkcióját is játsszák Martin Huba rendezésében, és a programban a Nemzeti Színház öt előadását, köztük Madách Imre Az ember tragédiája című művét is bemutatják. A fesztivál mottója egy Madách-idézet: "Őrjöngő röptünk, mondd, hová vezet?".
A találkozó további előadásairól, programjairól a rendezvény honlapján tájékozódhat a közönség.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06