Programajánló
Jászkisér ad otthont a 25. Jász Világtalálkozónak
Jászkiséren rendezik június 7. és . között a Jász Világtalálkozót, a szülőföldjükről elszármazott és az itthon élő jászok seregszemléjét a város, civil szervezete és a Jászok Egyesülete szervezésében.
2019.04.06 23:30ma.huA rendezvény fő vezérfonala, hogy bemutassák a város múltját, jelenét és jövőjét. Ennek szellemében a pénteki nap jelmondata "Tisztelgés a múltnak", a szombatié "Köszöntjük a jelent" , a vasárnapié pedig "Építjük a jövőt".
A szervezők tájékoztatása szerint június 7-én, péntek délután helyi művészek kiállításait nyitják meg a Csete Balázs Általános Iskolában. Ezt követően ünnepi megemlékezés lesz a katolikus templomban Jászkisér jeles szülötteiről, a programot koszorúzás követi a temetőben.
Az esti ünnepélyes megnyitón az érdeklődők a Jászság Népi Együttes és a Pendzsom Néptánc Együttes alapító tagjainak gálaműsorát láthatják a Park Színpadon. A nap folyamán a jászkiséri származású Váradi László zongoraművészt hallhatják majd a megjelentek.
Június 8-án, pünkösd szombaton Ternyák Csaba egri érsek beszél a megjelentekhez, Takaró András református esperes igét hirdet az ünnepi és ökumenikus istentiszteleten a református templomban.
A jász települések felvonulását követő ünnepség díszvendége Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, aki egyben a rendezvény fővédnöke is, valamint Karcag, a "Nagykunság fővárosa". A díszünnepségen átadják a Jászságért díjat és beiktatják az új jászkapitányt.
A nap hátralevő részében lovas programok, jász települések hagyományőrző csoportjainak műsora, megyei néptánctalálkozó kínál szórakozást. Idén is lesz "bajuszmustra" , valamint több kiállítás is. Veterán járműveket lehet majd megtekinteni a Fő úton és a lengyel kézműves vásárra is várják az érdeklődőket a szervezők.
Este a Magna Cum Laude ad koncertet, amelyet utcabál követ a Smart zenekarral.
Június 9-én, vasárnap, horgászversennyel indul a nap, később vetélkedő, főzőverseny, kerékpáros teljesítménytúra, kispályás labdarúgótorna szerepel a programok között. A nap folyamán a Jászsági Pálinka Lovagrend védnökségével pálinkamustrát tartanak.
A rendezvény utolsó napján is lesznek kulturális programok, a Fő úton tuningautók kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők.
Este fellép Janicsák Veca, valamint a The Biebers zenekar. A programot tűzijáték zárja.
A jászok első világtalálkozóját 1995-ben, Jászberényben tartották a jász redemptió, azaz a jász önmegváltás 250. évfordulója alkalmából. A jász önmegváltás története 1702-ben kezdődött, amikor I. Lipót császár eladta a jászok és kunok lakta területeket a Német Lovagrendnek. Az ott élők azonban ebbe a változásba nem nyugodtak bele, és 1745-ben saját pénzükön visszavásárolták szabadságukat és régi kiváltságaikat.
A jászok nagyszabású rendezvényének azután évente más-más település volt a helyszíne. A sorozat elmúlt évei alatt a jászkapitány-választás hagyományának felelevenítésén túl elkészült a redemptiós zászló és megszületett a jász himnusz is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
- 6:38 Feszül a helyzet: India rakétákat lőtt három pakisztáni légibázisra
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06