Programajánló
Ismét ifjúsági dzsesszverseny és fesztivál Marosvásárhelyen
Immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg Marosvásárhelyen a Nemzetközi Ifjúsági Jazz Verseny és Fesztivált április 10-től 13-ig.
2019.03.06 00:30ma.hu"A versenyre zenei tanulmányokat folytató egyetemistákat, főiskolásokat és középiskolásokat várunk. Három kategóriában osztunk díjakat: a legjobb zenekarnak, a legjobb énekesnek és a legjobb hangszeres előadónak, emellett különdíjak is vannak" - mondta Demeter József fesztiváligazgató az M1 aktuális csatorna kedd délelőtti műsorában.
A verseny és a koncertek helyszíne a marosvásárhelyi Jazz&Blues Club.
Sárik Péter zongoraművész, zeneszerző, a rendezvény zenei mentora arról beszélt, hogy az idei közreműködök között mások mellett ír, román, holland, magyar zenészek is lesznek. A verseny nemzetközi zsűrijében Gyárfás István dzsesszgitáros is helyet kapott.
"A díjazottak között összesen háromezer euró jutalmat oszt ki a zsűri. Március 17-ig lehet jelentkezni a versenyre egy dzsesszfelvétellel, a felső korhatár 30 év, és egyre nagyobb számban mutatja meg tudását a 14-16 éves korosztály is. A versenyben nyolc kötelező számból egyet kell bemutatni, dzsesszt kell improvizálni" - fejtette ki Sárik Péter.
A fesztivál minden nap mesterkurzusokkal indul, délután zajlanak a versenyek, utána értékel a zsűri, este koncertek, majd jam session, örömzene következik. A versenybe bejutott fiatalok teljes ellátásban részesülnek, csak az utazást kell fizetniük.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06