Kultúra
Bemutatkozott a 2020 Trubadúrjai kulturális, zenei projekt Brüsszelben
Bemutatkozott a fiatal művészek nemzetközi mobilitásának és vállalkozói készségének fejlesztését célzó, a magyar Mediawave fesztivál részvételével májusban induló 2020 Trubadúrjai (2020 Troubadours) elnevezésű kulturális, zenei projekt a brüsszeli Balassi Intézetben pénteken.
2019.03.02 01:30ma.huVajda Violetta, a Mediawave fesztivál főkoordinátora az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy a négy ország civil szervezetének részvételével megvalósuló európai zenei együttműködés hidat kíván képezi a művészek és a közönség között az Európát manapság erősen érintő identitásválság közepette. A mély gyökerekkel rendelkező, sokszínű kultúrából, hagyományokból építkező európai világzene ugyanis Európa-szerte mindig is segítette az embereket a túlélésben nehéz politikai helyzetek, válságok, háborúk idején, vagy személyes sorsuk alakulása során.
"A helyzet nem sokat változott, ezért ismét a zenét hívjuk segítségül" - fogalmazott Vajda Violetta.
A főkoordinátor a bemutató alkalmával elmondta, hogy a kezdeményezés fókuszában Magyarországon, Franciaországban és Belgiumban tervezett nemzetközi etnozenei együttműködések, koncertek, workshopok, továbbá a TroubaTrain elnevezésű, országokat összekötő zenei vonatok állnak. Utóbbiakra május közepén Brüsszel és az észak-franciaországi Lille között lehet felszállni, szeptemberben pedig Budapest és az ukrajnai Lviv között lehet utazni a zenészekkel.
A projekt első állomása az idei Mediawave fesztivál Tartóshullám programja keretében lesz május 1. és 3. között, számos nemzetközi muzsikussal - tette hozzá Vajda Violetta.
Kovács Ferenc hegedűművész, a projekt magyarországi kulturális vezetője elmondta: a kulturális kezdeményezés olyan események sorozata lesz, ahová mindenki csak adni jön. Tudást, tapasztalatot, erőt, energiát, dallamot, kultúrát. A 2020 Trubadúrjai projekt a zene által megvalósuló energiaátadás lesz - húzta alá.
A kulturális projekt négy civil szervezet, a magyarországi Mediawave mellett a belga Via Lactea, a francia Flonflons és a szerbiai Etnofest, valamint az ukrajnai kulturális programokért felelős központ (CCM) közreműködésével valósul meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06