Kultúra
Megkezdődött a Zenevarázslat négykezes zongoraverseny Egerben
Szerdától vasárnapig immár negyedik alkalommal rendezik meg a Zenevarázslat Négykezes Zongoraverseny és Kurzus Határok Nélkül című programot Egerben.
2019.02.27 21:30ma.huA zenei tehetséggondozás, valamint a komolyzene népszerűsítésének jegyében szervezett eseményre mintegy négyszáz gyermeket várnak - hangzott el a seregszemle nyitónapján tartott sajtótájékoztatón.
Várnagy Andrea zongoraművész, a kezdeményezés ötletgazdája elmondta: az idén 5 naposra bővült rendezvény iránt az anyaország mellett határainkon túlról is nagy volt az érdeklődés. A Zenevarázslat küldetéséről szólva hangsúlyozta: nem elsősorban a versenyek feszült légkörének megteremtésére törekednek, sokkal inkább hitet és motivációt szeretnének adni a gyerekeknek a komolyzene hallgatásához és tanulásához.
Jelezte: a zsűri elnöki tisztét ezúttal Balázs János zongoraművész tölti be, aki a grémiumot alkotó neves előadók többségéhez és a vendégként fellépő Bogányi Gergely zongoraművészhez hasonlóan koncertet is ad a rendezvényt befogadó egri Eszterházy Károly Egyetemen.
"Ma mindenki önállóan akar győzni és érvényesülni, a négykezes mint műfaj ezzel szemben az összefogásról, az együttműködésről, a közös sikerekről szól" - fogalmazott. Művészként fontos, hogy ott legyünk a legnagyobb koncerttermekben, de ha nem megyünk el a tornatermekbe, a határon túli kis falvakba is, akkor 20 év múlva nem lesz a komolyzenének értő közönsége - tette hozzá.
Habis László, a város polgármestere a tájékoztatón a helyi születésű Várnagy Andrea munkásságát méltatva kiemelte: a nemzetközileg elismert zongoraművész egy fontos kulturális misszió zászlóvivője, aki a Zenevarázslat Négykezes Zongoraverseny és Kurzus Határok Nélkül című programmal eddig sok fiatal "lelkét érintette meg".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06