Programajánló
Április közepétől a magyar mozikban is vetítik a Susotázst
Az ötven fesztiválon húsz díjat elnyerő rövidfilmet az Extázis című francia zenés dráma kísérőfilmjeként lehet majd megnézni.
2019.02.26 10:46ma.huAz Oscar-díjra jelöltek szűkített listájára felkerült Susotázs című magyar rövidfilmet április 11-től a hazai mozikban is vetítik - mondta Tóth Barnabás, a film rendezője és forgatókönyvírója az M1 aktuális csatornán kedden.
Hozzátette: az ötven fesztiválon húsz díjat elnyerő rövidfilmet az Extázis című francia zenés dráma kísérőfilmjeként lehet majd megnézni. A művet megvásárolta egy világforgalmazó is, így valószínűleg számos országban bemutatják majd - jegyezte meg.
Elmondta: a Göttinger Pál, Takács Géza, Osvárt Andrea főszereplésével készült alkotás két magyar szinkrontolmács egy napját mutatja be egy hűtőgépgyártó-konferencián, ahol az események egy szerelmi szálnak köszönhetően nem várt fordulatot vesznek.
A film címe egy szinkrontolmács-kifejezés, amelynek jelentése "fülbesúgás", és a francia chuchotage szóból ered. A szinkrontolmácsok akkor használják ezt a technikát, amikor az ügyfél fülébe súgva kell fordítsanak, például egy munkavacsorán - magyarázta Tóth Barnabás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06