Programajánló
Tavaszi fesztivált rendeznek márciusban Veszprémben
Öt produkcióval várja az érdeklődőket március elejétől a 12. veszprémi tavaszi fesztivál.
2019.02.09 00:30ma.huA négy saját előadás mellett egy vendégprodukciót láthatnak az érdeklődők a rendezvényen - közölte a program szervezője pénteken sajtótájékoztatón, Veszprémben.
Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója elmondta, hogy március 2-án Ivancsics Ilona és színtársai előadásában láthatja a közönség Jókai Anna Fejünk felől a tetőt című színpadi játékát Kőváry Katalin rendezésében.
Közölte: a darab a hatvanas években játszódik Budapesten, egy józsefvárosi házban. Négy generáció történetét ismerhetik meg nézők: a családtagok ugyan egy fedél alatt élnek, de csak a saját kicsinyes gondjaikkal vannak elfoglalva.
A fesztivál soron következő előadását, Márton Gyula Csinibaba című művét március 9-én láthatja a közönség, mely Tímár Péter filmjének színpadi változata - mondta Vándorfi László.
Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián zenés játékát, mely Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regénye nyomán született, március 10-én adja elő a veszprémi társulat.
Március 23-án az Egy darabot a szívemből című musical látható, a Máté Péter, S. Nagy István dalai felhasználásával született zenés mű a hatvanas években játszódik, a fiatalok elvágyódását fogalmazza meg.
A fesztivál záró produkcióját, Marc Camoletti Boeing-boeing, leszállás Párizsban című vígjátékát március 24-ére tűzték műsorra.
A fesztivál nyitányaként mutatják be Bacsó Péter A tanú című filmjének színpadi változatát február 16-án - fűzte hozzá Vándorfi László.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06