Programajánló
Hódmezővásárhely építészeti emlékeiről nyílik kiállítás
A tárlat korabeli fotók segítségével eleveníti föl az egykor Hódmezővásárhelyre oly jellemző, mára már nagyrészt eltűnt mezővárosi hangulatot.
2019.02.01 21:30ma.huHódmezővásárhely építészeti emlékeiről nyílik kiállítás Lebontva, átalakítva, megőrizve címmel a Tornyai János Múzeumban kedden - mondta el a közgyűjtemény sajtóreferense.
Arany-Tóth Attila közölte, hogy a tárlat korabeli fotók segítségével eleveníti föl az egykor Hódmezővásárhelyre oly jellemző, mára már nagyrészt eltűnt mezővárosi hangulatot.
A Bernátsky Ferenc történész-muzeológus által összeállított kiállítás látogatói megismerhetik azokat az épületeket - a polgárok, a gazdák és az iparosok házait, a külváros vályogházait, valamint az üzleteket és a malmokat -, melyek egykor meghatározták a város arculatát.
A Szücs Ferenc és két ismeretlen fényképész által az 1960-as években és az 1970-es évek elején készített felvételeken látható épületek között akad, amelyet már lebontottak, többet jelentősen átalakították, néhány pedig a mai napig megőrizte eredeti homlokzatát. Az érdeklődők felismerhetik az egykor az Ady Endre utcán állt Solti-malmot, melyet nem sokkal a fotózás után lebontották, hogy helyén felépítsék a Munkásőrség székházát, de látható kép Steiner Ferenc tornyos házáról és egy cigány putriról is.
Egy másik, ismeretlen fényképész által az 1970-es évek elején készített sorozat képein látható, amint a Csúcs városrészben a házak homlokzatát igyekeznek karbantartani, néhol már az épületek korszerűsítésére is sor került, a falakat kőpor vakolattal borították, az ablakokat nagyobbakra cserélték, a lábazatot alászigetelték, a kerítést pedig már betonelemekből készítették.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:41 Tanulmány: Orbán-párti elfogultságot mutatott egy mesterséges intelligencia a magyar választások előtt
- 8:34 Sokan csak divatból varratják, pedig meglepő jelentése van a fekete sávtetoválásnak
- 6:27 Drámai segélykiáltás: a bezárás szélén áll az állatmentő alapítvány, segítség kell nekik
- 22:04 Többszáz kecskét és juhot vetettek be a bozóttüzek ellen - meglepő módszerrel védekeznek
- 20:59 Megszűnt az óbudai Fidesz frakciója - két képviselő is kilépett
- 18:58 Figyelmeztet a katasztrófavédelem: egy elhanyagolt klíma is tüzet okozhat a hőségben
- 16:55 Lemondott a legfőbb ügyész
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


