Programajánló
Február 14-től a mozikban Dobó Kata első rendezése, a Kölcsönlakás
'A rengeteg helyzetkomikummal dolgozó vígjáték mindazokat ki fogja szolgálni, akik felhőtlen szórakozásra vágynak.'
2019.01.22 23:30MTIFebruár 14-től látható a mozikban Dobó Kata első rendezése, a Kölcsönlakás - hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
A rengeteg helyzetkomikummal dolgozó vígjáték mindazokat ki fogja szolgálni, akik felhőtlen szórakozásra vágynak - hangsúlyozta Dobó Kata. Hozzátette: a film alapjául szolgáló színdarabot, hasonlóan A miniszter félrelép című 1997-es vígjátékhoz, Ray Cooney írta.
A színdarabot 2016 óta sikerrel játsszák a Játékszínben, többek között Dobó Kata szereplésével, aki elmondta: a színpadi tapasztalat nem is segítette, de nem is hátráltatta a filmváltozat rendezését, annak ellenére, hogy volt olyan, amikor a forgatásról indult a színházba a Kölcsönlakást játszani.
Kitért arra is, hogy régóta foglalkozott a rendezés gondolatával, amikor az Egyesült Államokban élt, szeretett volna dokumentumfilmeket készíteni. Az ötleteiből akkor nem lett semmi, de most úgy érzi, sikerült megvalósítani a vízióját a stáb segítségével.
A rendezés nagyon nehéz, komplex munka, de egyben mámorító érzés - tette hozzá Dobó Kata.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:28 Az USA milliárdnyi legyet dob le Mexikóra és Texasra
- 18:18 Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06