Kultúra
Néprajzkutató: hosszú a farsangi időszak az idén
A farsang kezdete vízkereszt, január 6-a, és hamvazószerdáig tart, ami idén március 6-ra esik.
2019.01.13 20:30ma.huIdén nagyon hosszú a farsangi időszak, két hónapig tart - mondta Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató az M1 aktuális csatornán vasárnap.
A farsang kezdete vízkereszt, január 6-a, és hamvazószerdáig tart, ami idén március 6-ra esik - ismertette.
Az ősi tavaszváró ünnephez sok néphagyomány kapcsolódik, főként a farsang utolsó három napja az, amit leginkább kihasználtak a szórakozásra. Ebben az időszakban a bálok mellett voltak mulatságok külön a gyerekeknek, az asszonyoknak, a fiataloknál pedig ez az ismerkedés időszaka is volt.
A lakodalmakat is főként ilyenkor tartották, ahol pedig nem volt igazi esküvő, ott "állakodalmat" rendeztek, ami ma már idegenforgalmi látványosság - tette hozzá.
A néprajzkutató kitért arra, hogy a busójárás eredetileg házról házra járó termékenységvarázsló szokás volt. A magyar hagyományra nem voltak jellemzőek a faragott, nagy maszkok, inkább korommal kenték be az arcukat, vagy papírból, bőrből készítettek álarcokat. Gyakori volt a farsangi időszakban, hogy beöltöztek, megjelenítettek lovat, gólyát, medvét, ijesztgették a lányokat - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


