Kultúra
Martin Hoffmann lesz a Budapesti Fesztiválzenekar ügyvezető igazgatója
A Berlini Filharmonikusok egykori intendánsa, Martin Hoffmann lesz a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) ügyvezető igazgatója január 15-étől.
2018.11.30 00:30MTIA jogász végzettségű szakember, aki korábban a német SAT1 televíziót is vezette, egyaránt otthonosan mozog a művészvilágban és az üzleti élet területén. Kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszere, a brandépítésben és marketingben szerzett tapasztalata nagyban segítheti a Budapesti Fesztiválzenekar küldetésének megvalósulását - közölte az együttes csütörtökön az MTI-vel.
A Fesztiválzenekar igazgatóhelyettese Erdődy Orsolya marad. A BFZ korábbi ügyvezető igazgatója, Stefan Englert idén júniusban távozott az együttestől.
"Nagyon jól értjük egymást Martinnal. Úgy érzem, teljes harmóniában fogunk együtt dolgozni" - idézi a közlemény Fischer Ivánt, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatóját.
"Az, hogy egy ilyen fantasztikus zenekarral és egy ilyen inspiráló karmesterrel dolgozhatok együtt, igazán szép kihívás. Nagyon várom a közös munkát" - tette hozzá Martin Hoffmann.
A Budapesti Fesztiválzenekart a világ egyik legjobb és legújítóbb zenekaraként ismerik az egész világon. Itthon az együttes hosszútávú stratégiai programba kezdett, új koncertformákat alakított ki a fiatal generáció számára, közösségi tevékenységével pedig új közönséget vont be a zenehallgatók táborába iskolákban, idősotthonokban, templomokban és elhagyatott zsinagógákban. A terveik közé tartozik egy többéves ciklus Fischer Iván Operatársulatával (FIOT), az évenkénti rezidencia a Vicenzai Operafesztiválon, nemzetközi turnék sora többek között a londoni Proms koncerteken, a New Yorki Carnegie Hallban és Lincoln Centerben, valamint egy rendkívül rangos meghívás a 2020-as amszterdami Mahler-fesztiválra. Az új igazgató fő feladatai közé tartozik majd ennek a sorozatnak a zökkenőmentes menedzselése, valamint a zenekar működési hátterének hosszú távú biztosítása - írták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 NAK-FruitVeB: érik a magyar körte, október végéig szüretelik
- 22:30 Vádat emeltek egy férfi ellen, aki változatos módszerekkel csalt ki több tízmilliót áldozataitól
- 21:30 GFM: egy év alatt 74 ezer forinttal nőtt a bruttó kereset
- 17:26 A rémálom visszatér? Egy új, halálos denevérvírus terjed Ázsiában
- 17:00 Visa: a magyarok több mint háromnegyede rendszeresen adományoz
- 16:58 Esztergomi robbantás - KNYF: a robbantó szándéka kétséget kizáróan az intézkedő rendőrök életének kioltására irányult
- 15:52 Kutatók éjszakája - Csaknem 200 helyszínen várják a tudomány iránt érdeklődőket
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06