Kultúra
Eurimages támogatás Enyedi Ildikó új filmjének
Ötszázezer euró (156,4 millió forint) filmgyártási támogatást szavazott meg az Európa Tanács filmalapja, az Eurimages legutóbbi ülésén az Enyedi Ildikó rendezésében nemzetközi sztárokkal készülő A feleségem története című Füst Milán adaptációnak.
2018.10.27 01:30MTIA forgatás a tervek szerint tavasszal indul.
A Testről és lélekről című legutóbbi filmjével Oscar-díjra jelölt és a Berlinale Arany Medvével kitüntetett Enyedi Ildikó új filmje Füst Milán világhírű regénye alapján készül - olvasható a Magyar Nemzeti Filmalap MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Mint írják, A feleségem története európai koprodukcióban készül az Inforg-M&M Film vezetésével a német Komplizen Film (Toni Erdmann) és az olasz Moliwood Films közreműködésével, valamint a német-francia Arte és az olasz RAI televíziók is támogatják.
A gyártás-előkészítés már hónapok óta tart a Filmalap támogatásával. A forgatás a tervek szerint tavasszal kezdődik budapesti, hamburgi és máltai helyszíneken, A feleségem története 2020 nyarára készülhet el.
Enyedi Ildikó filmjében Lizzyt, Störr kapitány feleségét a Mission: Impossible - Fantom protokoll, a 007 Spectre: A Fantom visszatér és a cannes-i Arany Pálmás Adéle élete című filmekből ismert világsztár Léa Seydoux francia színésznő alakítja. A kapitány szerepében Anders Baasmo Christiansen (Borning, Kon-Tiki, A király választása) norvég színész lesz látható, a további szerepekben Sergio Castellito, Luna Wedler, Josef Hader, Jasmine Trinca.
A feleségem története című filmet Enyedi Ildikó írta és rendezi.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


