Programajánló
Huszonöt év képzőművészeti munkái a MANK Galériában
25 év 50 képzőművész 99 alkotás címmel rendeznek kiállítást a szentendrei MANK Galériában.
2018.09.13 23:30MTIA Nemzeti Kulturális Alap (NKA) képzőművészeti kollégiuma és a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) közös tárlata szeptember 30-ig látogatható.
"Nincs a világon az a nagy terem, ahol egyszerre mutatkozhatnának be az elmúlt huszonöt évben támogatásban részesült művészek alkotásai" - mondta Krucsainé Herter Anikó kultúráért felelős helyettes államtitkár a tárlat megnyitóján.
Mint kifejtette, a kiállításon sokszínűséggel, változatos tematikával, különböző művészeti irányzatokkal és alkotótechnikákkal ismerkedhetnek meg a látogatók.
Bármely év bármely támogatottja időtálló módon bizonyítja, hogy minden forint és bátorító szó a lehető legjobb helyre került, hiszen e munkák nélkül sokkal szegényebb lenne a magyar művészettörténet - fogalmazott Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezetője.
Az NKA kollégiuma által az elmúlt huszonöt évben támogatott ötven művész mintegy száz alkotása három kiállításon mutatkozik be. Hódmezővásárhelyen a Tornyai János Múzeumban augusztus 19-től, Szentendrén szeptember 12-től látható a kollekció egy-egy részlete, a teljes anyag pedig a balmazújvárosi Semsey Kastélyban lesz megtekinthető október 11-től. Mivel a szentendrei művészek munkáit helyben többször meg lehet tekinteni, így azok Hódmezővásárhelyen kapnak teret, míg a festők városában ritkán látható alkotók a MANK Galériában megrendezett kiállításon szerepelnek.
Az emberi alakból kiindulva fejti ki művészi üzenetét az alkotók közül Csurka Eszter, Gaál József, Halász András, Verebes György, míg Konok Tamás és Matzon Ákos a geometria igézetében alkotta meg műveit. Szirtes János a dinamikus mozgást eleven színekkel vetíti elénk, míg Erdélyi Gábor a faktúra nyugalmával hat ránk. Lonovics László a fotógrafika eszközével hozott létre műveket, Pincehelyi Sándor attraktív táblaképpel jelentkezik, a plasztika műfaját Lipcsey György expresszív és Várnagy Ildikó teátrális alkotásai képviseli.
Cs. Tóth László művészeti író, a kiállítás kurátora, a kollégium kuratóriumának tagja arról beszélt a megnyitón, hogy az elmúlt negyedszázadban a képzőművészeti társadalom csaknem 1500 alakja kapott anyagi hozzájárulást alkotómunkája kiteljesítéséhez a kollégium támogatásával.
"A mostani tárlatok alkalmával megjelent kiadvány szemlélteti, milyen rangos alkotók éltek a pályázati lehetőséggel. Arról is meggyőződhetünk, hogy nem stiláris vagy tematikai elvek alapján, hanem a minőségi színvonal függvényében ítélték oda a támogatásokat" - mondta el a kurátor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06