Programajánló
Suzanne Vega-koncert lesz novemberben a MOMSportban
Csaknem tíz év után ismét Suzanne Vega-koncert lesz Budapesten. A nyolcvanas-kilencvenes évek pop-rock színterének meghatározó amerikai dalszerző-előadója november 11-én a MOMSportban lép színpadra.
2018.08.27 22:30MTITavaly volt harminc éve, hogy megjelent a Solitude Standing című album, rajta olyan ma már klasszikusnak számító dalokkal, mint a Luka vagy a Tom's Diner. Ebből az alkalomból Suzanne Vega világ körüli turnéra indult, és a 31. évben Budapestre is elhozza ezeket a dalokat - olvasható a szervező GetCloser Concerts közösségi oldalán.
Suzanne Vega a hetvenes évek végén tűnt fel egy szál gitárral New York folkklubjaiban. Bemutatkozó lemeze, amely a nevét viselte, 1985-ben jelent meg és szép siker lett, a világhírt azonban második albuma, a Solitude Standing hozta meg számára. Az előadó máig legsikeresebb anyaga több mint ötmillió példányban fogyott világszerte. Az énekesnő eddig kilenc stúdióalbumot készített, a legutóbbi, Lover, Beloved: Songs from an Evening with Carson McCullers című anyag 2016-ban jelent meg.
Több alkalommal járt Budapesten, adott koncertet a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, zenélt Sting előtt a 2004-es Kapcsolat koncerten, a Müpában, legutóbb pedig 2009 júliusában a Gödör Klub teraszán lépett fel európai turnéja keretében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


