Programajánló
Országos Kékfestő Fesztivál lesz a hétvégén Nagynyárádon
A ma már kevesek által gyakorolt kékfestő mesterség hagyományainak megőrzésére, a termékek népszerűsítésére tizenkilencedik alkalommal rendezik meg az Országos Kékfestő Fesztivált a hétvégén Nagynyárádon.
2018.07.27 14:16MTIA baranyai község internetes oldalán olvasható tájékoztató szerint a programsorozat lesz az első olyan alkalom, amelyen Magyarország valamennyi kékfestőmestere egy helyen kínálja termékeit.
Az érdeklődők szombaton és vasárnap megtekinthetik a településen élt, 2017 májusában 96 éves korában elhunyt Sárdi János kékfestő műhelyét, a templomot, a falumúzeumot, valamint textildesignerek és keramikusok alkotásaiból nyíló tárlatot is. Sárdi János sírját szombat délután koszorúzzák meg.
A kétnapos esemény résztvevőinek szórakoztatásáról mindkét nap művészeti együttesek gondoskodnak. A fesztiválon ezen kívül lesz kézműves kirakodóvásár, térzene, operettműsor és utcabál is.
Az önkormányzat korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Magyarországon már kevesebb mint fél tucatnyian gyakorolják az ősi német kékfestő mesterséget. Amíg a halvány búzavirágkék, indigókék anyagokból régen elsősorban a sváb lakosság hétköznapi ruháit varrták, ma inkább terítő, párnahuzat és függöny készül belőlük.
A kékfestő textíliák ma is keresettek, a késztermékek nagy részét vendéglátóhelyek tulajdonosai vagy olyan magánszemélyek vásárolják fel, akik ezzel szeretnék díszíteni üzletüket, otthonukat, de egyre többen vannak, akik újra ruhákat varratnak belőle.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:30 Temuról rendelt diktátor - elszabadultak az indulatok a lengyel parlamentben
- 16:40 Válogatás nélkül lövöldözött egy férfi Krakkó főterén - halottak, sérültek
- 14:50 Hackerek vették célba az olasz külügyminisztert és egy stratégiai vasútberuházást
- 8:48 Öngyilkosságát és temetését is megtervezhette egy 13 éves lány a Google MI-jével
- 22:00 Többmillió ember pénze került veszélybe, megbukott Paraguay elnöke
- 20:02 Megrohamozták a Microsoftnak épülő adatközpontot Amszterdamban
- 18:54 Bombafenyegetések bénítják Európát, Magyarországon vadászgépeket riasztottak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


