Kultúra
Magyar filmek az augusztusi Szarajevói Filmfesztiválon
Több magyar alkotás, köztük Bogdán Árpád Gettó Balboa című dokumentumfilmje és Szilágyi Zsófia Egy nap című játékfilmje is szerepel az augusztus 10. és 17. között zajló 24. Szarajevói Nemzetközi Filmfesztivál programjában.
2018.07.07 01:30MTIA Genezis című játékfilmjével tavaly a Berlinalén bemutatkozó Bogdán Árpád első egész estés dokumentumfilmje, a Gettó Balboa az iamnewhere és a SpeakEasy Project koprodukciójában készült Ponczók Attila és Csányi Dávid eredeti ötlete alapján. A 90 perces dokumentumfilm egy józsefvárosi gyerekekkel foglalkozó börtönviselt edző és a tehetséges fiatal bokszoló, Zoli kapcsolatát mutatja be. A dokumentumfilm egy tavalyi fejlesztő workshopon elnyerte az Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztivál különdíját - olvasható a közleményben.
A Szarajevói Filmfesztivál honlapja szerint Csuja Lászó magyar-katari koprodukcióban készült Kilenc hónap háború és Zurbó Dorottya Könnyű leckék című dokumentumfilmjét is műsorra tűzik. A rövidfilmes versenyprogramba Lang Orsolya Szezon után című alkotását válogatták be. A diákfilmes versenyben pedig Kovács István Ostrom és Kis Hajni Last Call című munkája szerepel.
A fesztivál Focus szekciójában Mundruczó Kornél Jupiter holdja és Enyedi Ildikó Oscar-jelölt Testről és lélekről című filmjét nézheti meg a közönség.
A filmes seregszemlét az idén Cannes-ban a legjobb rendező díjával kitüntetett lengyel Pawel Pawlikowski Zimna wojna (Hidegháború) című filmje nyitja meg augusztus 10-én. Az Oscar-díjas rendező maga mutatja be ötödik filmjét a boszniai fővárosban, és a vetítés másnapján közönségtalálkozón válaszol a mű által felvetett kérdésekre.
A 24. szarajevói filmmustra nemzetközi zsűrijének elnöke Aszgar Farhadi iráni forgatókönyvíró-rendező lesz. A kétszeres Oscar-díjas Farhadi legutóbbi, Everybody Knows (Mindenki tudja) című, spanyolul forgatott filmjét is láthatja a közönség. A Cannes-ban is levetített pszichológiai thrillert az Ibériai-félszigeten forgatta Farhadi.
A szarajevói fesztivált 1995 óta rendezik meg. Az elmúlt csaknem három évtizedben a Balkán egyik legfontosabb kulturális eseményévé vált.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


