Kultúra
Megtalálták az eredeti falfestményeket az egykori debreceni kereskedelmi akadémia épületében
Eredeti állapotába állítják helyre az egykori debreceni kereskedelmi akadémia épületét, miután megtalálták az eredeti seccókat - művészi falfestményeket - az épület dísztermében.
2018.06.21 01:30MTIPapp László, a cívisváros polgármestere szerdai helyszíni sajtótájékoztatóján felidézte, hogy az 1800-as évek végén a virágzó kereskedelemmel rendelkező Debrecenben a Kereskedő Társulat először a kereskedelmi szakiskola fenntartását, majd azzal együtt a kereskedelmi akadémia épületének megépítését határozta el. A debreceni kereskedelmi akadémia - majd később megyei könyvtár - épülete 1892-1893 között, Gerster Kálmán budapesti művész tervei szerint épült fel a város központjában, a Református Nagytemplom szomszédságában.
A kereskedelmi akadémia reprezentatív belső tereinek belsőépítészeti, képző- és iparművészeti kialakítását ma már csak képekről ismerjük, a helyi Déri Múzeumban megtalálható vázlatok alapján lehetőség van a falfestmények teljes rekonstrukciójára, eredeti állapot szerinti helyreállítására - mondta a polgármester.
Pintér Attila restaurátor hozzátette: a fennmaradt fényképek és a helyszín vizsgálata alapján az épületben 23 darab, különböző méretű falfestmény, több száz négyzetméternyi díszítmény, stukkók, márványozás található. A festményeket Mirkovszky Géza (1855-1899) készítette 1893-ban. A festő ebben az időszakban Debrecenben élt, az egykori zenede, a mai zeneművészeti szakközépiskola dísztermében is megtalálhatók a munkái.
A kereskedelmi akadémia dísztermének falképein a magyar kereskedelem történetét örökítették meg az Árpád-kor, az izmaelita kor, az olasz kor, a német kor és a debreceni nagyvásár jeleneteivel - tette hozzá.
Papp László polgármester elmondta azt is, hogy pályázati pénzből újítják meg az elkövetkező években az épületet, amelyet ha elkészül, kulturális fogadótérként használnak majd, s ott helyezik el a helyi értéktárat.
Szeretnék, ha a helyreállítás 2023-ra elkészülne, s amennyiben Debrecen megnyeri az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázatot, a reprezentatív helyiség a programok egyik helyszíne lehetne - tette hozzá az MTI érdeklődésére Papp László.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


