Programajánló
Június végén rendezik a 39. Kaláka Fesztivált Egerben
Részben új helyszíneken, ám a megszokott összművészeti programokkal és a folkzenei műfaj legnépszerűbb hazai képviselőinek koncertjeivel, kiállításokkal és családi programokkal várják idén is a látogatókat június 28. és július 1. között Egerben, a 39. Kaláka Fesztiválon.
2018.06.10 00:30MTIA szervezők tájékoztatása szerint az egri vár rekonstrukciós munkáinak előkészületei miatt az eseménynek ezúttal Eger történelmi belvárosa ad majd otthont, ahol a Kaláka együttes mellett fellép többek között Sebestyén Márta és Andrejszki Judit, a Besh o droM, a Budapest Klezmer Band, a Sebő együttes, a Cimbaliband, a Kerekes Band, Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, a Montanaro-duó, valamint Szirtes Edina Mókus és kvintettje.
A megnyitó június 29-én lesz az Eszterházy téren, míg a fesztivál hagyományos nyitóelőadását, a Verskoncertet - melynek műsorán Rátóti Zoltán és a Kaláka együttes Kortársak című Szabó Lőrinc-estje szerepel - idén Egerszalókon, a barlanglakások mellett kialakított színpadon tartják egy nappal korábban: június 28-án este. Ugyancsak a fesztivál felvezetőjeként nyílik Dsida Jenő költő életét és munkásságát bemutató kiállítás a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban június 29-én délelőtt.
Az esti koncerteket péntektől vasárnapig két színpadon, felváltva rendezik az Eszterházy téren és a Líceum díszudvarán 17 és 23 óra között.
A fesztivál hétvégéjén napközben ugyancsak az Eszterházy téren családi programok, többek között báb- és gyerekszínházi előadások, táncprodukciók, kézműves vásár, mesterségbemutatók és foglalkoztatók várják az érdeklődőket.
A rendezvény kiemelkedő mozzanatának ígérkezik június 30-án, szombaton délelőtt a Templom Galériában Nagy Niké Franciaországban élő festőművész tárlatának megnyitója. Ugyanezen a napon délután a Ciszterci templomban Dalok Pál levei szerint címmel Gryllus Dániel és Sumonyi Zoltán dalciklusát hallgathatják meg az érdeklődők Gryllus Dániel, Szirtes Edina Mókus, valamint Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák előadásában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


