Film
Karlovy Varyban lesz a Virágvölgy világpremierje
A 53. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon lesz Csuja László Virágvölgy című alkotásának világpremierje.
2018.05.30 00:30MTIA Magyar Nemzeti Filmalap közleménye szerint Csuja László a Filmalap pályakezdő tehetségek támogatására létrehozott Inkubátor Programjában készítette el első mozifilmjét Enyedi Ildikó mentorálásával. A menekülő szerelmesekről szóló road movie-t a június 29-én kezdődő mustra East of the West elnevezésű versenyprogramjában mutatják be.
A Virágvölgy napjaink Magyarországán játszódik. Egy külvárosi lakótelepen unatkozó Bianka hirtelen felindulásból ellop egy csecsemőt, majd kénytelen apát és otthont keresni, azonban senki sem fogadja be. Már-már feladná, mikor véletlenül találkozik a munkásszállón élő, jószívű Lacival, aki segíteni akar az utcán rekedt anyának és eldönti, hogy mindenáron otthont teremt számukra.
A Virágvölgy különleges amatőr főszereplőkkel készült, a női főszerepben Berényi Bianka Instagram-sztár, az EU Cannibal frontembere, a férfi főszerepben pedig Réti László többszörös speciális olimpiai bajnok látható.
Csuja László 2012-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Az elmúlt években rövidfilmekkel hívta fel magára a figyelmet. Foszfor című alkotása - amely a Virágvölgy előképének tekinthető - rangos nemzetközi filmfesztiválokon szerepelt.
A Virágvölgy forgatókönyvét Csuja László és Nagy V. Gergő közösen jegyzi, az operatőr Vass Gergely. A film Muhi András és Ferenczy Gábor producerek vezetésével a Focusfox gyártásában, a Filmalap 62 millió forintos támogatásával készült.
A Virágvölgyet nyár végén az Elf Pictures mutatja be a magyar mozikban - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


