Programajánló
Gyermekszínházi fesztivált rendeznek Szegeden
Elsősorban a legkisebbeknek szóló előadásokkal várják a közönséget a kedden kezdődő szegedi bábfesztiválon, amelynek idején bábkiállítás is látható a Szent-Györgyi Albert Agórában.
2018.05.20 04:30MTIA hagyományosan tavasszal megszervezett fesztivál céljai közé tartozik, hogy minél több emberrel megismertesse a bábszínházi műfajt és újabb nézőket csábítson be a szegedi bábszínház következő évadára.
A négynapos fesztiválon szerepelnek a szervező Kövér Béla Bábszínház elmúlt évadokban bemutatott, nagy sikert arató, kisebbeknek szóló produkciói: Ábrahám Eszter műve, A kíváncsi pillangó, a Valentyin Katajev meséje alapján készült Hétszínvirág, a dalokkal és mondókákkal fűszerezett Nyuszi-Hopp! és Benedek Elek A fekete ország című meséjének feldolgozása, a Hurka Gyurka.
A pécsi Bóbita Bábszínház Szivárványhinta című produkcióját hozza el Szegedre, a budapesti Európai Szabadúszók Egyesülete a Beszélő fát, a szintén a fővárosból érkező BonBon Árnyékszínház a Koldus és királyfit mutatja be, a kecskeméti Ciróka Bábszínháztól pedig a Kuckómókát láthatja a közönség.
A fesztiválon hagyományosan külföldi társulatok is részt vesznek: idén a temesvári Merlin Bábszínház Piroska új történetét, a szabadkai Gyermekszínház a Holle anyót játssza Szegeden.
A fesztivál első napján nyílik a Szent-Györgyi Albert Agórában az Öt bábszínház - öt mese című kiállítás. A szabadkai Szabadegyetemmel közösen szervezett tárlaton három vajdasági - a szabadkai, az újvidéki és a nagybecskereki -, valamint két magyarországi - a kecskeméti és a szegedi - bábszínház öt emlékezetes előadásának bábjait mutatják be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


