Film
A Hang nélkül című thriller nyerte a mozis hétvégét
A frissen bemutatott Hang nélkül című thriller 50,3 millió dolláros jegyárbevétellel nyerte az észak-amerikai mozis hétvégét.
2018.04.08 20:30MTIA Paramount Pictures filmje ezzel az év második legerősebben nyitó filmje címét is elnyerte, csak a Fekete Párduc februári 202 millió dolláros észak-amerikai debütálása volt nála jobb.
A John Krasinski rendezte horrort először a South by Southwest filmfesztiválon vetítették, a kritikusok körében lelkes fogadtatásra talált. Bevétele felülmúlta a készítők várakozásait is.
"A reméltnél jóval sikeresebb nyitás arra utal, hogy a műfaj egyre népszerűbb: tavaly a horror önmagában egymilliárd dolláros jegyárbevételt hozott" - mutatott rá Paul Dergarabedian médiaelemző.
A filmben egy család úgy éli túl a minden hangra lecsapó lények pusztító támadását, hogy elrejtőzik és teljes csendben marad. A Hang nélkül május 3-ától látható a magyar mozikban.
Steven Spielberg sci-fije, a Ready Player One második hétvégéjén 25 millió dollárt hozott, így második lett a mozis sikerlistán.
A film teljes észak-amerikai jegyárbevétele ezzel 97 millió dollárra ugrott. A Warner Bros. produkciója más kontinenseken is jól teljesített: eddig 169 millió dollár értékben váltottak rá jegyet.
A kasszasikerlista harmadik helyét a Universal stúdió Szűzőrség című vígjátéka szerezte meg, mely a nyitó hétvégéjét 21,4 millió dollárral zárta, magyar bemutatójára május 3-áig kell várni.
A filmben a szülők akciót terveznek érettségiző lányaik tervének megakadályozására, a tinik ugyanis a banketten akarják elveszíteni a szüzességüket.
A Fekete Párduc nyolcadik hétvégéjén is a legjobbak közé került, a negyedik helyet 8,8 millió dolláros bevételével érdemelte ki. A Marvel-szuperhősfilm 665,4 millió dolláros észak-amerikai jegyárbevételével minden idők harmadik legsikeresebb filmje lett a Star Wars: Az ébredő Erő és az Avatar mögött.
A sikerlista ötödik helyén az I Can Only Imagine, a Lionsgate produkciója végzett 8,4 millióval.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06