Programajánló
Reggae a Budapest Parkban: Alborosie és Skatalites augusztusban
A Skatalites első lemeze 1964-ben a Ska Authentic volt, a legutóbbi 2016-ban a Platunum Ska.
2018.04.07 21:29ma.huA reggae műfaj két sztárelőadója, az olasz születésű Alborosie, valamint a legendás jamaikai csapat, a Skatalites is fellép augusztus 22-én a Budapest Parkban - jelentették be a szervezők.
Alberto D'Ascola, azaz Alborosie 15 éves korában, 1992-ben csatlakozott a Reggae National Tickets elnevezésű reggae zenekarhoz, amely komoly sikereket ért el a kilencvenes években Olaszországban.
A gitáron, basszusgitáron, dobokon és billentyűs hangszereken egyaránt játszó multiinstrumentalista zenész 2000-ben úgy döntött, szólóban próbál szerencsét. Jamaicába költözött, ahol testközelből szívhatta magába a rasztafári kultúrát. Kezdetben barátja, John Baker (Island Records) stúdiójában dolgozott hangmérnökként és producerként olyan előadók mellett, mint a Manu Chao, Gentleman, Ky-Mani Marley vagy Wyclef.
Első önálló lemeze Soul Pirate címmel 2008-ban jelent meg, ezt azóta tizenhárom másik követte, a legutóbbi tavaly nyáron jött ki Freedom in Dub címmel. 2011-ben a MOBO Awardson a legjobb reggae előadónak választották. Első budapesti koncertjén elhangzanak nagy slágerei, köztük a Rastafari Anthem, a Kingston Town és a Call Up Jah.
Alborosie előtt az 1964 óta aktív jamaicai Skatalites melegít be augusztus 22-én a Budapest Parkban. A csapat már többször járt Magyarországon, fellépett a Sziget fesztivál világzenei színpadán is. A Skatalites nagy szerepet játszott a ska zene elterjedésében, olyan előadókkal játszottak együtt, mint a Toots and The Maytals, Prince Buster vagy a Wailers, amelyben Bob Marley, Peter Tosh és Bunny Wailer is zenélt.
A Skatalites első lemeze 1964-ben a Ska Authentic volt, a legutóbbi 2016-ban a Platunum Ska. Olyan sikereik voltak, mint a Guns of Navarone vagy a Chinatown. A zenekar két alapító tagja, Doreen Shaffer énekes és Lester Sterling szaxofonos ma is szerepel a Skataklitesban, amelyben a több mint öt évtized során több mint harmincan megfordultak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


