Programajánló
Koncertekkel ünnepel az 55 éves Liszt Ferenc Kamarazenekar
Koncertekkel ünnepli fennállásának 55. évfordulóját a Liszt Ferenc Kamarazenekar, amely március 28-án David Fray zongoraművész szólójátékával ad jubileumi estet a Zeneakadémián.
2018.03.04 22:30MTIA zenekar 1963-as alapításának napra pontos évfordulóján tartott hangversenyen Händel Tűzijáték szvitje, Bach d-moll zongoraversenye, A-dúr zongoraversenye és D-dúr zenekari szvitje hangzik el - mondta el Pálfi Gábor ügyvezető igazgató az MTI-nek.
Kiemelte: a zenekar számos külföldi meghívást kap, ezért szeretnék, hogy nemzetközi szála is legyen az egész évben zajló ünneplésnek. Tavasszal Drezdában, majd az Ankara Fesztiválon Alican Süner hegedűművésszel, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon Makszim Vengerov hegedűművésszel adnak koncertet a Pesti Vigadóban. Április végén Modenában Martha Argerich zongoraművésszel Liszt, Bartók, Mozart és Beethoven műveit szólaltatják meg, májusban pedig Kelemen Barnabás hegedűművésszel a zeneakadémiai bérletsorozatban Haydn, Mendelssohn és Mozart alkotásait adják elő. Emellett kisebb, szűkebb körű ünnepséget is tartanak majd az Óbudai Társaskörben.
Felidézte, hogy január 23-án a Zeneakadémián Rácz Ödön nagybőgőművésszel léptek színpadra, január végén pedig Bordeaux-ban és Párizsban adtak koncertet.
Pálfi Gábor elmondta, hogy a zenekar életét egész évben hol egy magyarországi fellépés, hol egy külföldi turné színesíti. Nagyon sok megkeresésük van külföldről, az együttest a legnagyobb francia, német, angliai lapok méltatják, de külföldi fellépéseiknek Magyarországon alig van visszhangja.
Anyagi lehetőségeikre kitérve azt hangsúlyozta, hogy mintegy 150 millió forintból - állami és önkormányzati támogatásból, valamint turnékból, jegyeladásból - gazdálkodnak, de az a minőség, amelyet a zenekar képvisel, nagyobb büdzsét érdemelne, évi 250 millió forintos költségvetésnek nagyon örülne. Nagyon jó a kapcsolatuk a fenntartóval, a Nemzeti Kulturális Alappal (NKA), tavaly is kaptak támogatást a miniszteri keretből - mutatott rá, megemlítve a TAO-hozzájárulásokat is.
Emlékeztetett arra, hogy 2016 tavaszán Rolla János visszavonult, az általa kijelölt utód, Tfirst Péter pedig a zenekar koncertmestereként átvette az irányítást. A koncertmester fiatalít, és a zenekarban a korábbi 16 helyett már 17-en vannak. Az a cél, hogy a létszám akár 30-ra is bővüljön, mert az a barokk repertoár, amelyet modern hangszereken játszik a zenekar, kevésbé szerepel a felkérések között.
Missziójuknak tekintik a különböző iskolai koncerteket, valamint a legkisebbeknek szóló családi hangversenyeket, amelyeknek az Óbudai Társaskör ad otthont. Az érzékeny és igényes közönség keresi a minőséget, és a zenekar nagyon fontosnak érzi, hogy a megfelelő koncertélmény, a magas színvonalú muzsika mindenkihez eljusson - hangsúlyozta Pálfi Gábor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


