Kultúra
Elkezdődött Erdélyben a Valan című film forgatása
Az erdélyi Balánbányán elkezdődött Bagota Béla rendező Valan című első nagyjátékfilmjének forgatása. A skandináv bűnügyi történeteket idéző thriller főszerepeiben erdélyi magyar színészeket láthat majd a közönség.
2018.02.27 21:30MTIAz elsőfilmes rendező alkotásának fő helyszíne az erdélyi bányaváros, de a film április közepéig forog majd Sepsiszentgyörgyön, Brassóban és Budapesten is - olvasható a produkció kommunikációjával megbízott cég közleményében.
A történet szerint a romániai forradalom káoszában egy 13 éves kislány nyomtalanul eltűnik Valanból. Huszonkét évvel később a bátyja, Péter (Krisztik Csaba) rendőrként nyomoz gyerekkereskedelmi ügyekben Brassóban, amikor egy veszélyes bevetés után megtudja, hogy szülővárosa környékén egy holttestre bukkantak. Felmerül benne, hogy a húgát találták meg, ezért visszatér Valanba, ahol szembe kell néznie a múlt árnyaival. A mindentől elzárt helyen az emlékei mellett egy kegyetlen gyilkosság is kirajzolódik.
Bagota Béla a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) rendező szakán végzett, majd dolgozott többek között az Isteni műszak, a Swing, a Kút és legutóbb az új Reisz Gábor-filmben, a Rossz versekben. Tiszta kézzel című kisjátékfilmjével elnyerte a legjobb diplomafilmnek járó Simó-díjat.
A Valant a Magyar Nemzeti Filmalap 292 millió forinttal támogatta és a Mozinet forgalmazásában a tervek szerint 2019-ben kerül a magyar mozikba.
A Valan forgatókönyvét a rendező írta, producere Kántor László, operatőre Garas Dániel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


