Híresség
Szívrohamot kapott a Stop-Shop rendezője
Szívrohamot kapott Kevin Smith, a Stop-Shop és a Képtelen képregény rendezője.
2018.02.27 10:18MTIA filmes erről Twitter-üzenetben, egy szelfit is mellékelve tájékoztatta rajongóit hétfőn.
Smith a kórházból küldte az üzenetet. Mint írta, elég súlyos volt a helyzet, az életmentő beavatkozás során egyik teljesen elzáródott artériáját kellett felszabadítani.
A deadline.com értesülése szerint a színész-rendező-komikus éppen egy új stand-up kiadás felvételén dolgozott vasárnap Glendale-ben, két fellépése közül azonban az este kilencre meghirdetett előadást már nem tudta megtartani.
A Twitter-képen kórházi ingben és csövekkel körülvéve fekszik, de azzal fejezte be üzenetét, hogy nem sok híja volt ugyan, ám még mindig él.
Smith jelenleg az AMC-nél készülő Comic Book Man című hétévados realitysorozaton dolgozik producerként, és szerepel is a szériában, amelyben barátaival beszélget képregényekről. Tavaly James Franco The Disaster Artist című filmjében is megjelent önmagát alakítva.
A 47 éves Smith legutóbbi bejegyzésében már hosszabban foglalkozik halandóságával. "A végtelenbe révedtem, és rájöttem, hogy viszonylag elégedett vagyok" - fogalmazott, hozzátéve, hogy igazából nem keseredett el, és kibékülne vele, ha így kellene elmennie.
Számos sztár sietett válaszolni kórházi posztjára, mások mellett Chris Pratt (Jurassic World) azt írta, hogy a Stop-Shop óta nagyon kedveli, és imádkozik érte. Barátja, Tom Arnold, A Yoga Hosers című filmjében szereplő Lily-Rose Depp, valamint Jack Osbourne is jókívánságait küldte Smithnek.
After the first show this evening, I had a massive heart attack. The Doctor who saved my life told me I had 100% blockage of my LAD artery (aka "the Widow-Maker"). If I hadn't canceled show 2 to go to the hospital, I would've died tonight. But for now, I'm still above ground! pic.twitter.com/M5gSnW9E5h
— KevinSmith (@ThatKevinSmith) 2018. február 26.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06