Programajánló
Piramis-nagykoncert március 3-án a MOM Sportban
Nagykoncertet ad március 3-án a Piramis együttes Budapesti MOM Sportcsarnokban (MOM Sport). A zenekar a tavaly októberben elhunyt alapító tagra, Som Lajosra is emlékezni fog az estén.
2018.02.20 23:30MTI"A koncerten egy dallal kifejezetten rá fogunk emlékezni, de Som Lajos szerzőként közreműködött számos nagy Piramis-slágerben, amelyet természetesen el fogunk játszani, köztük a Ha volna két életemet, A becsületet, az Ajándékot vagy a Kóbor angyalt is" - mondta Nyemcsók János, az együttes énekese az M1 aktuális csatorna kedd délelőtti műsorában.
Mint megjegyezte, a jól ismert dalok mellett előadnak néhány dalt a Piramis Erotika című lemezről is, amelyeket koncerteken ritkán játszanak.
Köves Miklós dobos arról beszélt, hogy a mai Piramisban több generáció játszik együtt, hiszen a ma is a csapatban zenélő három alapító - Závodi János gitáros, Gallai Péter billentyűs és ő - jóval elmúltak 60 évesek, náluk fiatalabb a csaknem tíz éve tag Nyemcsók János és Vörös Gábor basszusgitáros, de a koncerteken velük van a színpadon Vilmányi Gábor gitáros és az énekes fia, Nyemcsók Bence billentyűs is.
"Rendszeresen több ezres tömeg előtt játszunk, és mivel a Piramis több mint negyven éve létezik, több generáció van a közönség soraiban is" - tette hozzá Nyemcsók János.
A Piramis MOM Sportbeli koncertje egy országos koncert nyitóbulija, a következő állomások között lesz Püspökladány, Komárom, Bős és több erdélyi, szlovákiai, szerbiai település is.
A hard rock csapat a hetvenes évek második felében talán a legnépszerűbbnek számított Magyarországon, 1974 és 1982 között hét lemezt jelentetett meg. A Piramisban ebben az időszakban Závodi, Gallai, Köves és Som mellett Révész Sándor énekelt. A csapat az alapfelállásban 1992-ben és 2006-ban is visszatért néhány nagy koncertre; a Nyemcsókkal és Vörössel felálló Piramis 2009 óta zenél.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


