Programajánló
Die Antwoord-koncert lesz augusztusban a Budapest Parkban
Ismét Die Antwoord-koncert lesz a fővárosban. A nemzetközi könnyűzenei színtér egyik legmeghökkentőbb, dél-afrikai formációja augusztus 18-án lép fel a Budapest Parkban.
2018.02.13 23:30MTIA Die Antwoord többször is járt már Magyarországon. Az idén tízéves csapat a kezdetektől ugyanabban a felállásban létezik: az énekesnő az egzotikus hangú Yolandi Visser, mellette a különc megjelenésű rapper, Ninja, valamint egy dj, God (korábban DJ Hi-tek) szerepel, aki általában furcsa maszkban áll színpadra - szerepel a szervezők által az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben.
A triónak egy évvel megalakulása után, 2009-ben jelent meg első stúdióalbuma SOS címmel, a figyelmet az ezen szereplő Enter the Ninja című dal szokványosnak nem nevezhető klipjével hívták fel magukra. Az antislágerek és a sokkoló videók azóta is az eddig négy lemezt megjelentetett Die Antwoord védjegyei.
A Die Antwoord stílusában a hiphop, a rave, a eurodance, a techno keveredik, mindez afrikaans nyelvű rapbetétekkel. Saját magukat a zef stílusába sorolják, ami nagyjából a trash-nek feleltethető meg. A trió utoljára 2016-ban zenélt Magyarországon, akkor a Sziget fesztivál nagyszínpadán, de 2014-ben már a Budapest Parkban is játszott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


