Sztárhírek
Arnold Schwarzenegger westernsorozatban vállalt szerepet
Arnold Schwarzenegger az Amazon készülő westernsorozatában, az Outriderben vállalt szerepet.
2018.02.07 21:30MTIA volt kaliforniai kormányzó és Terminator-sztár színészként és executive producerként is dolgozik a szérián, amit az Amazon Stúdió forgat.
A THR.com beszámolója szerint a sorozat forgatókönyvírói között van Trey Calloway és Mark Montgomery. A történet az 1800-as évek végén, Oklahoma indián területein játszódik. Egy seriffhelyettesnek el kell kapnia egy bűnözőt a vadonban, ahová a közismerten kegyetlen szövetségi marsall is elkíséri, hogy megbizonyosodjon róla, tényleg a bírói ítélet szerint járnak-e el a törvényen kívülivel szemben. Schwarzenegger a szövetségi marsall szerepét kapta, aki még gyermekkorában vándorolt ki Európából Amerikába.
Az Amazon szériája Schwarzenegger első olyan tévésorozata lesz, amelyben rendszeres szerepet vállalt. Korábban például házigazdaként szerepelt az NBC Celebrity Apprentice című programjában.
Az Amazon a közelmúltban adott zöld lámpát A Gyűrűk Ura-sorozatnak és már dolgoznak a Conan, a barbár című sorozaton is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


