Kultúra
Megnyitották a Mátyás király-emlékévet Szegeden
Ünnepi szentmisével vette kezdetét a Mátyás király-emlékév pénteken Szegeden.
2018.01.13 00:30MTIA Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök által celebrált szentmisét követően Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár az MTI-nek elmondta: 560 évvel ezelőtt, 1458. január 12-én egyeztek meg a korabeli Magyar Királyság legjelentősebb főúri családjai, hogy nem idegen dinasztiából hívnak új királyt az ország élére, hanem a Hunyadi János fiát, Mátyást választják meg uralkodónak.
Mátyás alakja a mai napig összekovácsolja a magyarságot, nevéhez számos monda, legenda és mese fűződik - hangsúlyozta a politikus. Hozzáfűzte: az emlékév fontos célkitűzése a gyermekek bevonása az ünneplésbe például tanulmányi versenyek indításával. Emellett különös hangsúlyt fektetnek programok szervezésére a Mátyás király életéhez szorosan kötődő helyszíneken, többek között szülővárosában, Kolozsváron, Budapesten és Székesfehérváron.
Potápi Árpád János rámutatott: Mátyás király alakja alkalmas a magyarok mellett Közép-Európa más népeinek a megszólítására is.
Mátyás történelmi nagysága abban áll, hogy felismerte, csak egyedül a magyarok nem képesek megállítani az oszmán terjeszkedést, ehhez közép-európai összefogásra van szükség. Ezt az egységet próbálta összekovácsolni úgy, hogy a vezető szerepet a magyaroknak szánta - hangsúlyozta az államtitkár.
Január 20. és 24. között jótékonysági reneszánsz bált, ételkostólót és forgatagot rendeznek a Várkert Bazárban; február 23-án a Kincses Kolozsvár Egyesület szervezésében az erdélyi városban ünneplik Mátyás születésének 575. évfordulóját; március 29-én Székesfehérváron koronázási misét tartanak - emelte ki az emlékév programjairól szólva Potápi Árpád János.
Hozzátette: Mátyás halálának évfordulójáról áprilisban Bécsben emlékeznek meg, májusban pedig Prágában ünneplik meg, hogy Mátyást cseh királynak is megválasztották. Szintén Mátyás király lesz a központi témája augusztusban Erdély legnagyobb kulturális rendezvényének, a Kolozsvári Magyar Napoknak is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


