Adventi programajánló
Betlehemi jászolkiállítás a Mezőgazdasági Múzeumban
Az adventi ünnepkörhöz kapcsolódó kézműves alkotásokat mutat be a 24. Betlehemi jászolkiállítás a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.
2017.12.16 01:30MTIA csaknem negyedszázada indult rendezvényt idén régi-új helyszínén, a Vajdahunyadvárban láthatja a közönség - emlékeztetett a kiállítás eredményhirdetéssel egybekötött pénteki megnyitóján Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes.
Elmondása szerint a tárlatra kiírt pályázaton hivatásos és műkedvelő népművészek, iparművészek, képzőművészek egyaránt elindultak; a pályázat népszerűségét pedig jól mutatja, hogy a határon túli résztvevők száma is igen magas volt.
A Betlehemi jászolkiállítás autentikusan adja át az advent üzenetét: hogy karácsony ünnepén kire is várunk - hívta fel a figyelmet Szalay-Bobrovniczky Alexandra, hozzátéve: a rendezvény jól illeszkedik a főváros ünnepi programjaihoz is.
Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke emlékeztetett arra, hogy a gazdaságban egyre gyorsul ugyan a digitalizáció és a robotizálás, de az embert, az emberi kreativitást nem lehet helyettesíteni; ezért is fontosak az olyan rendezvények, mint a Betlehemi jászolkiállítás.
A kiállítást megnyitó Szedlacsek Emília, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztályának vezetője elmondta, hogy a beküldött pályamunkák változatos technikákkal és különböző alapanyagok felhasználásával készültek. A kiállított munkák sorában a jászolok mellett láthatók az adventi-karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó egyéb alkotások is - számolt be.
A megnyitón köszöntőt mondott László Sándor, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Kézműipari Tagozatának alelnöke, valamint Brückner Ákos Előd ciszterci plébános is.
A kiállításon való részvételre a Magyar Kézművességért Alapítvány - az IPOSZ-szal, a BKIK Kézműipari Tagozatával, a Ciszterci Egyházközséggel és a Szaleziánummal együttműködve - hirdetett nyílt pályázatot, amelyre hazai és határon túli magyar kézművesek, népművészek, képző- és iparművészek, hivatásos és műkedvelő alkotók, egyéni pályázók és közösségek egyaránt jelentkezhettek.
A 24. Betlehemi jászolpályázat eredményhirdetésén a szakmai zsűri javaslatai alapján díjakat adtak át. Hasonlóan az előző évekhez, a kiállítás anyagából idén is színes fotóalbum készült.
A tárlat a Mezőgazdasági Múzeumban és Veszprémben, a Szaleziánum Érsekségi Turisztikai Központban egyaránt 2018. január 7-ig tekinthető meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


