Programajánló
A Boban Markovic Orkestar újévi örömkoncert-sorozatra indul Magyarországon
A balkáni zene egyik legjelentősebb csapatának hét helyszínt érintő koncertsorozata január 2-án Komáromban kezdődik és január 9-én Tatabányán zárul.
2017.12.09 21:30MTIÚjévi örömkoncert-turnéra indul Magyarországon a Boban Markovic Orkestar. A balkáni zene egyik legjelentősebb csapatának hét helyszínt érintő koncertsorozata január 2-án Komáromban kezdődik és január 9-én Tatabányán zárul.
Boban Markovic több éve hagyományosan újévi koncertet ad a budapesti Müpában, a Boban Markovic Orkestar ezúttal január 4-án játszik itt. Emellett fellép január 3-án Veszprémben, 5-én Pécsett, 7-én Miskolcon és 8-án Szegeden is.
A zenekar a koncertturnén Pápai Jocival egészül ki - áll a szervezők által az MTI-hez pénteken eljuttatott ajánlóban.
Boban Markovic mintegy két évtizede Szerbia legjobb trombitásának számít, a legjelentősebb nemzetközi világzenei magazin, a Songlines szerint ő a világ legjobbja. Magyarországra rendszeresen visszatér és emlékezetes koncerteket ad.
Budapesten a zenekar a Magyar Hospice Alapítvány javára ad jótékonysági estet. Az alapítvány ezzel a koncerttel köszönti az új évet. Hagyományaikhoz híven ezúttal is különleges produkciót kínálnak: Boban Marković és zenekara mellett magyar művészek is fellépnek.
A Boban Markovic Orkestar a gypsy rézfúvós vonulat képviselője. A szerbiai trombitaművész és zenekara számos zenei díj birtokosa. A kilencvenes évek első felében tűnt fel, amikor zenekarával többször elnyerte a híres gucai trombitás fesztivál első díját. Ezután több Kusturica-film, például az Underground vagy az Arizonai álmodozók zenéjét szerezte, és működött közre előadóként. Az ezredfordulóra Európa legnépszerűbb balkáni "rezesbandáját" vezette. Készített lemezt Lajkó Félixszel, majd 2002-ben Frank London (Klezmatics) munkatársa lett. Kutatja és bemutatja a Balkán cigányzenéjének kapcsolódását más zenei műfajokkal és kultúrákkal.
Fia, Marko mindössze 14 éves volt, amikor bekerült a Boban Markovic Orkestarba. A fiatal trombitaművész azóta is a zenekar szólistája és fő zeneszerzője. A 13 fúvóssal felálló zenekar több százezer lemezt adott el világszerte, klub- és fesztiválkoncertek százait adták, rajongók tízezrei követik zenélésüket, bárhol is játszanak Európában. Az együttes hangzása folyamatosan alakul, ma már a dob, a tarabuka is állandóan jelen van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


