Filmajánló
Hamarosan a magyar nézők is láthatják a Mária Teréziáról készült filmet
Befejeződtek az utómunkák is, már csak a szinkronizálás egy része van hátra.
2017.11.22 05:30MTIHamarosan a közmédia nézői is láthatják azt a Mária Teréziáról szóló kétrészes filmet, amely eddig egyedülálló módon a magyar, a szlovák, a cseh és az osztrák köztelevízió koprodukciójában született. Az alkotás rendezője, Robert Dornhelm az M1 Híradójában hétfőn elmondta: nagyon meg volt elégedve a közös munkával és szívesen dolgozna hasonló koprodukcióban.
A temesvári születésű, Amerikában élő, magyarul jól beszélő rendező elmondta, hogy befejeződtek az utómunkák is, már csak a szinkronizálás egy része van hátra. Hozzátette, a Mária Terézia születésének 300. évfordulója alkalmából készült film első bemutatója Pozsonyban lesz és utána hamarosan Magyarországon is képernyőre kerül a produkció.
Robert Dornhelm szerint azzal együtt, hogy a forgatások alatt az összes színész az anyanyelvén beszélt, nagyon jó lett a végeredmény. Mint mondta, reméli, hogy felkérik, készítsen egy újabb filmet Mária Teréziáról, hiszen ez a korszak politikailag nagyon érdekes.
Márciusban kezdett egyedülálló vállalkozásba a Cseh Televízió, az osztrák ORF, a szlovák RTVS, a német Beta Film az MR Film és az MTVA: közösen kezdték elkészíteni a történelmi filmet Mária Terézia életéről. Ez az első alkalom, hogy négy európai közszolgálati televíziós csatorna közösen készített televíziós produkciót.
A produkcióban négy ország több mint ötven színészének kellett rendelkezésre állnia egyszerre, és sokuk nemzetközi színpadi szerepléseit is egyeztetnünk kellett a próbákhoz, a felvételekhez. A főszereplőt, Mária Teréziát Marie-Luise Stockinger osztrák színésznő alakítja, I. Ferencet pedig Vojtech Kotek cseh színész.
A tévéfilmben magyar színészek is részt vesznek: Robert Dornhelm egy Budapesten tartott casting alkalmával választotta ki Tenki Réka, Nagy Ervin, Rátóti Zoltán és Adorjáni Bálint színészeket a szerepekre. A filmben fontos szerep jut Esterházy Miklósnak és Pálnak, akiknek a megformálását már az első pillanattól kezdve magyar színészekre szeretett volna bízni a rendező.
A két Esterházyt Nagy Ervin és Adorjáni Bálint alakítja, Tenki Réka Lorenc grófnő, míg Rátóti Zoltán a porosz követ, von Grumbkow szerepében lesz látható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


