Emlék Kolonics Györgynek
Kozmann György-Kaszala Claudia: Koló árnyékában
December 2-án stílszerűen egy dunai hajóétteremben mutatták be Kozmann György-Kaszala Claudia: Koló árnyékában című regényét.
2008.12.02 17:01Kozmann György és Kaszala Claudia könyve a júliusban elhunyt kétszeres olimpiai bajnok kenusnak, Kolonics Györgynek állít emléket. A sajtóbemutatón a műből Koló kedvenc színművésze, Rudolf Péter olvasott fel részleteket.
A regény csütörtöktől kapható a könyvesboltokban és a hipermarketekben, a szerzőpáros az Auchan áruházaiban és a Líra könyvesboltokban tart dedikálókörutat. A könyv ára 1990 forint, a bevétel nagy része a hamarosan megalakuló Kolonics György Alapítvány számlájára kerül.
Kozmann György elmondta, hogy már régóta érett benne a könyv gondolata, ám inkább ne valósult volna meg a terve, csak mehetne még Kolóval párost. Az olimpiai bronzérmes kenus Kaszala Claudiát kérte fel a regény megírására, hiszen tudta, hogy Koló nemcsak riportalanya volt 12 éve, hanem jó viszonyban is voltak.
Kaszala Claudia megjegyezte, hogy az utolsó két interjút ő készítette a kétszeres olimpiai bajnok kenussal, a könyv megírásában pedig nagy segítségére voltak a csapattársakkal folytatott beszélgetések, melyek során az emlékeket felidézve hol sírtak, hol nevettek.
A sajtótájékoztatón részt vett Ludasi Róbert, Koló edzője, valamint Kiss Tamás is, aki a tragédia után betérdelt Kozmann György mögé a hajóba és Pekingben arannyal felérő bronzérmet szerzett. Beszédet mondott a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke Dr.Baráth Etele.
A regény két síkon játszódik, Kozmann György a jelenben egyes szám első személyben beszélget a hawaii-i reptéren a németek kenus legendájával, Andreas Dittmerrel. Meglepő titkok, humoros és szívszorító történetek kerülnek napvilágra. Koló sportolói nagyságát és az emberi szerénységét bemutató sztorik segítenek közelebb hozni az olvasókhoz a sportágat, a nagyszerű sportolókat, a mindennapi küzdést, mintha maguk is ott ülnének valakinek a hajójában.
A sajtótájékoztatót követő ebéd menüsora Koló kedvenc ételeiből állt: gyümölcsleves, rántott padlizsán, natúrszelet bakonyi mártással és rizs került az asztalra, desszertként Tibi csokit szolgáltak fel.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


