Sztárhírek
Tom Cruise balesete miatt leáll a Mission: Impossible 6. forgatása
A bokatörést szenvedett színész teljes felgyógyulásáig szüneteltetik a forgatást.
2017.08.17 07:22MTIA szünet hat hete, de akár három hónapot is igénybe vehet, attól függően, hogyan gyógyul a színész. A hollywoodi lap szerdai cikkében emlékeztetett rá, hogy Cruise a hétvégén egy kaszkadőrjelenet felvétele, egy veszélyes ugrás közben szenvedett balesetet. A sérüléseiről hivatalos közlemény nem jelent meg, de egy produkcióhoz közel álló forrás szerint a színész két helyen is eltörte a bokáját, és a csípője is megsérült. Cruise-t állítólag a héten vizsgálja meg az orvosa, és a diagnózistól függően közli majd a filmet gyártó Paramount, hogy mennyi időre állítják le a forgatást.
Egy másik bennfentes személy szerint a produkció munkálatait át is ütemezhetik, egyelőre az utómunkákra koncentrálhatnak, és Cruise jeleneteinek felvételét a végére halaszthatják.
A Paramount szerdai közleményében megerősítette, hogy az eredetileg tervezetteknek megfelelően, továbbra is 2018. július 27-re időzíti a film megjelenését.
A Variety ugyanakkor megjegyezte, hogy a forgatás csúszása a szereposztás más tagjainak is fejfájást okozhat, köztük Simon Peggnek, Henry Cavillnek és Rebecca Fergusonnak. Ugyanis az M:I 6 forgatásának őszre tervezett befejezése után már más filmekben kellene dolgozniuk. A Paramount azért is aggódhat, hogy Cruise sérülése mennyiben befolyásolja a Top Gun folytatásának forgatását és bemutatását, amelyet 2019 júliusára tűztek ki.
A TMZ vasárnap reggel hozta nyilvánosságra azt a videofelvételt, amelyen jól látható, amint a színész megpróbál átugrani egy épület tetejéről egy másikra, de közben nekicsapódik a falnak.
Az 55 éves Cruise közismerten saját maga csinálja a filmjeiben a kaszkadőrjeleneteit, még a stúdiófőnökök és biztosítótársaságok ellenkezése ellenére is, mert úgy gondolja, így hitelesebbek az alakításai.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:16 Még mindig etetni-itatni kell a fészekből kizuhant kisgólyát
- 6:00 Mi állhat a csongrádi földrengések hátterében?
- 1:24 Izrael elindította a Fekete Zászló hadműveletet Jemen ellen
- 22:48 Meteorológia: hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
- 21:00 Már megint füstöl a MOL környéke - videó
- 20:00 Felborult egy szirénázó mentőautó Budapesten
- 19:50 Brit Nagydíj - Norris újra győzött, a veterán Hülkenberg először a dobogón
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06