Gyász
Július 27-én vesznek végső búcsút Schubert Évától
A Kossuth-díjas színművész, érdemes művész búcsúztatását a Makovecz-teremben tartják délután 14 óra 30 perckor.
2017.07.19 17:01MTIJúlius 27-én, csütörtökön vesznek végső búcsút Schubert Évától Budapesten, a Farkasréti temetőben - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdán az MTI-vel.
A Kossuth-díjas színművész, érdemes művész búcsúztatását a Makovecz-teremben tartják délután 14 óra 30 perckor.
Schubert Éva július 11-én, nyolcvanhat éves korában hunyt el. A Kossuth-díjas színművészt, Budapest díszpolgárát az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Fővárosi Önkormányzat is saját halottjának tekinti.
Schubert Éva Budapesten született 1931-ben. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1955-ben szerzett diplomát, emellett elvégezte az ELTE magyar-történelem és esztétika szakát is.
Több mint öt évtizedet töltött a színpadon, játszott a Vígszínházban, a Vidám Színpadon és a Játékszínben is. Több mint harminc filmben szerepelt, és számos tévéjátékban is láthatta a közönség. Filmjei között megtalálható az Egy pikoló világos, A vőlegény nyolckor érkezik, a Butaságom története, az Egy kicsit én... egy kicsit te, tévéfilmjei között van A fekete város, az Abigél, a Szomszédok. Szinkronizált is, többek között ő volt a Frakk, a macskák réme című rajzfilmsorozatban Lukrécia macska hangja. Emellett darabokat fordított németből, franciából, angolból, tanított a Zeneakadémián és Gór Nagy Mária Színitanodájában, valamint rendezett is.
Schubert Éva munkásságát 1984-ben érdemes művész címmel, 2001-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2008-ban a 39. Magyar Filmszemle életműdíjával ismerték el.
A drámától a vígjátékig minden műfajban felejthetetlen alakítást nyújtó művészetéért, drámai erővel, humorral, sziporkázó szellemességgel megoldott szerepformálásaiért, a közönség iránti alázattal átitatott, példaértékű életpályája elismeréseként kapta meg 2013-ban a Kossuth-díjat. Ugyanebben az évben Budapest díszpolgára lett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


