Programajánló
Mintegy ötszáz birkából készül pörkölt a karcagi birkafőző fesztiválon
A hungarikummá vált karcagi birkapörköltet az elmúlt évi rekordhoz hasonlóan az idén is mintegy ötszáz állatból készítik el a XIX. karcagi birkafőző-fesztivál második, szombati versenynapján.
2017.06.26 01:30MTIFazekas Sándor földművelésügyi miniszter a kétnapos rendezvény hivatalos megnyitóján a karcagi birkafőző fesztivált a magyar kultúra egyik fontos értékeket hordozó ünnepének nevezte.
A karcagi birkapörkölt hagyománya hungarikum, és egy közvéleménykutatás szerint legalább annyira népszerű és elismert, mint a magyar íjászat vagy a solymászat, mondta a miniszter. Hozzátette, hogy ugyanabba a régi, pusztai nomád örökségbe tartozik, amely a kunok szívéhez közel álló különleges érték. Ennek az értéknek a fennmaradásához generációk odafigyelése és a tudás átörökítése szükséges - fűzte hozzá.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt mondta: a birkafőző fesztivál a magyar népi hagyományok egyik jeles eseménye. Megköszönte a Karcagi Birkafőzők Egyesületének, hogy tagjai évről-évre összegyűjtik a főzőket.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pedig arról beszélt, hogy a birkafőzés több száz éves, a kultúrához tartozó hagyomány.
A főzőverseny eredményhirdetésén, szombat délután átadják a társadalmi zsűri, valamint a Benke László négyszeres olimpiai bajnok mesterszakács vezette szakmai zsűri által odaítélt díjakat.
A kulturális és szórakoztató műsorok már péntek délután megkezdődtek a karcagi fesztiválon és szombaton késő estig kínálnak kikapcsolódást. A rendezvényen hagyományőrző programokkal, népművészeti kirakodóvásárral, kézműves élelmiszerek, hungarikum pálinkák és borok kóstolójával, vásárával várják az érdeklődőket.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


