Programajánló
Szarka Tamás koncertsorozatot indít a Marriott Hotelben
Rendhagyó koncertsorozatot indít Szarka Tamás a budapesti Marriott Hotelben. A Ghymes együttesből ismert előadóművész hónapról hónapra új zenés, irodalmi összeállítással mutatkozik be.
2017.06.10 22:31MTIAz első rendezvény június 18-án vasárnap 19 órától lesz. A nyitóesten számos dal elhangzik Szarka Tamás tavaly megjelent Az ég szerelmére című szólóalbumáról. Lesznek színházi zenék és a régi slágerek is hallhatóak az énekes, hegedűs, gitáros és zenekara előadásában, valamint versek és novellák a szerző tolmácsolásában - közölték a szervezők az MTI-vel.
A Ghymes együttesből ismert Kossuth-díjas dalszerző, költő immár 38 éve áll színpadon. Szarka Tamás 2006-ban a Zeneakadémián mutatta be első önálló szerzői estjét, sok színházi felkérésre írt zenét, legutóbb a Nemzeti Színház Éden Földön című darabja számára. Zenekarában Horváth János zongorázik, Harmati Máté szintetizátorozik, Jelasity Péter szaxofonozik, Takács József Jozzy gitározik, Borbély Mátyás basszusgitározik, Lau János dobol, Eszes Viki pedig énekel.
A világzenei elemeket némi rockos ízzel vegyítő, felvidéki Ghymes együttest testvérével, Szarka Gyulával 1983-ban alakította meg, a zenekar a kilencvenes évek második felétől óriási népszerűségnek örvend Magyarországon és a Kárpát-medencében. A Kossuth-díjjal elismert Szarka-fivérek által vezetett Ghymes eddig 19 albumot jelentetett meg.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


