Programajánló
A vágy villamosa balettváltozata az Erkel Színházban
Venekei Marianna koreográfiájával és Dés László zenéjével balettváltozat készült Tennessee Williams amerikai író hetven éve kiadott világhírű drámájához.
2017.06.10 03:30MTI
Az ősbemutató június 17-én, szombaton lesz az Erkel Színházban a Magyar Nemzeti Balett közreműködésével.
"Életem eddigi legnagyobb szabású munkája ez a százpercnyi zenefolyam, amelyben a zene maga a történet. A lírai, drámai jelenetek, az érzelem, a feszültség mind más zenei megoldást igényelt" - mondta Dés László darab pénteki sajtóbemutatóján a budai Szépilona kocsiszínben.
Az első egész estét betöltő művét megalkotott Venekei Marianna, a Magyar Nemzeti Balett első balettmestere szólt arról, hogy a szövegkönyvön, a karaktereken hosszú éveken át dolgoztak Dés Lászlóval, a mostani bemutatóra pedig már tavaly decemberben elkezdték a felkészülést a négy fő szólistával, mivel nagyon összetett a tánc és a kifejezés textúrája.
"Annak idején Tordy Géza rendezésében, Eszenyi Enikő és Kamarás Iván főszereplésével láttam színházban A vágy villamosát, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy jó lenne megcsinálni egy balettet a darabból. Nem törte meg a lelkesedésemet az sem, hogy később megtudtam, Németországban született már balett a darabból" - mondta a koreográfus.
A nyolcvanas években Németországban bemutatott balettelőadás zenéjét Alfred Schnittke német kortárs zeneszerző műveiből válogatták össze.
Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója kitért arra, hogy a bemutató jogait a Tennessee Williams hagyatékát kezelő University of South-tól tudták megszerezni, ami megkönnyítette a helyzetüket. Felidézte, hogy Williams miden szálával az amerikai déli államokhoz kötődött, így a zenén is erősen érződik a déli hangulat.
"A vágy villamosa balettváltozatának ötlete 2010 tájára, még az előző operaházi vezetés idejére vezethető vissza. Igazi összművészeti alkotás született ebből a nagyszerű drámából, a szerzők kimondottan a darabból írt balettcselekmény alapján dolgoztak, amire korábban nem volt példa A vágy villamosa esetében" - fejtette ki a főigazgató.
Dés László kitért arra, hogy a nyolc-tíz szereplős kamaradráma mondanivalóját, a főszereplő Blanche történetét a színházi darabok a dialógusokkal tudták megvilágítani, nekik most a zenével és a tánccal kellett ezt megtenniük. "Ennyi érzelem, ki nem mondott feszültség, sérülés, indulat, erotika szóban talán nehezebben is fogalmazható meg" - tette hozzá.
"A mű hatvan százalékát a kortárs szimfonikus zene teszi ki, természetesen a dzsessz különböző ágai, hangszercsoportjai is jelen vannak. Minden a történetet szolgálja: amikor érzéseim szerint dzsesszre volt szükség, akkor azt használtam, amikor modern, disszonáns vagy játékos modern muzsikára, akkor azt. Blanche megérkezése a New Orleans-i üres lakásba kamaradzsessz, mert magányos. Amikor pedig átvágja magát a városon, akkor big band szól, sok táncossal" - mondta Dés László az MTI-nek.

A szerzők a darabot hangulatilag, zeneileg és látványvilágában is a Tennessee Williams-mű eredeti korában és helyszínén, az 1940-es évek New Orleans-ában hagyva mesélik el a modern balett eszközeivel. Blanche DuBois bukásának története a családi szeretet, a viszonzatlan szerelem, az elfogadás és a testiség erejének drámája.
Blanche szerepében Jessica Carulla Leon, Stanley-ében Majoros Balázs, Stelláéban Földi Lea, Allenében Mikalai Radziush, Mitch-ében pedig Mark James Blocca játssza az első szereposztást. A zene felvételről szól az előadáson, elsősorban azért, mert a zenekari árokba nem férnének el a különböző felállások - dzsessz-, kortárs kamarazenekar szólistákkal, big band és szimfonikus zenekar - tagjai.
Ókovács Szilveszter az MTI érdeklődésére azt mondta, hogy A vágy villamosa zenéje hamarosan CD-n is elérhető lesz. A műben hallható a Magyar Állami Operaház Zenekara, a Modern Art Orchestra, Fekete-Kovács Kornél, Dés László, Lukács Miklós, Winand Gábor és Károlyi Kati.
Solymosi Tamás, a Magyar Nemzeti Balett igazgatója fontosnak nevezte, hogy kifejezetten az együttese számára is készüljenek darabok, most ráadásul a zene, a díszlet, a jelmezek alkotója is magyar volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
- 6:38 Feszül a helyzet: India rakétákat lőtt három pakisztáni légibázisra
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06