Jobbulást!
Kórházi ágyában vette át az életműdíjat Törőcsik Mari
Minden rajongóját csókoltatja a betegágyról Törőcsik Mari.
2017.05.07 09:50ma.hu
MTI Fotó: Kallos Bea - archiv
Törőcsik Mari művésznő egészsége egyelőre nem engedi meg, hogy színpadra álljon, ezért a Brand című darabban szerepét ideiglenesen Söptei Andrea veszi át, míg a Galilei élete című előadásban az öreg Galilei szerepét is Trill Zsolt fogja alakítani – írta a Nemzeti Színház egy korábbi közleményében. A nemzet színészét most a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórházban ápolják – írja a Blikk –, ahol Emberi Hang életműdíjjal tüntették ki.
„Ide figyeljenek! Én már 81 éves vagyok, de a szeretetet nem tudom megunni. Nem tudok szeretet nélkül élni. A közönségemet, rajongóimat milliószor ölelem, csókolom. Az ő szeretetük a legnagyobb kitüntetés a világon. Most már fáradok, de ez van” – mondta Törőcsik Mari.
Patak Gábor Gaba, a díj alapítója azt mondta, nagyon fontosnak tartja, hogy olyan emberek kapják az általa alapított elismerést, akik példamutató életükkel értéket teremtettek és közvetítenek az utókornak. A június 3-án tartandó ünnepélyes díjátadó – amelyen Törőcsik Mari a betegsége miatt nem tud részt venni – teljes bevételét ezúttal is jótékony célra fordítják: egy 11 éves, súlyosan beteg kislány gyógykezelését kívánják segíteni – írja a romnet.hu.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


