Programajánló
Szabadtéri nagykoncertet ad a Dirty Slippers
Szabadtéri nagykoncertet ad a Dirty Slippers április 27-én a budapesti Mikszáth Kálmán téren.
2017.04.23 21:30MTIAz ingyenes koncerten a Múzsa című lemez dalai mellett a slágerlistákra is felkerült Már nem, az Ahol Te vagy, a Minden lány múzsa akar lenni, a Ne gyere többet és a Közel már a cél is elhangzik a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pro Facultate Nap egyik záróeseményeként - közölte Lobó-Szalóky Lázár, a zenekar vezetője az MTI-vel.
A zenekar tagja Felföldi Zsolt (billentyűs hangszerek), Perlaki Bence (dobok), Vanyó Szilárd (basszusgitár), Lobó-Szalóky Lázár (ének, gitár), vokál Bodrogközy Rita.
Régi nagy bakancslistás vágyunk egy budapesti szabadtéri nagykoncert. A Mikszáth-tér pedig egy olyan patinás, egyetemi negyedben levő pezsgő helyszín, aminél keresve sem találhattunk volna jobbat. Az időpont is nagyon kedvező, hiszen a koncert csütörtökön 5 óra után lesz, így a fiatalok mellett a családokat is várjuk a rendezvényre - mondta a zenekar vezetője.
Az együttes a budapesti koncert után április 29-én Balmazújvárosban, május 26-án Battonyán, 27-én Babóton és 28-án Gyulán lép színpadra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


