Gyász
Március 25-én vesznek végső búcsút Kovács András filmrendezőtől
Jövő szombaton, március 25-én 10 órakor vesznek végső búcsút Kovács András filmrendezőtől Budapesten, a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában.
2017.03.16 10:13MTIA Kossuth-díjas, kétszeres Balázs Béla-díjas érdemes és kiváló művész életének 92. évében, március 11-én hunyt el.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti Kovács Andrást.
Kovács András 1925. június 25-én született a Kolozsvár melletti Kidén. Tanulmányait a kolozsvári Bolyai Egyetemen kezdte, ahol pszichológiát, szociológiát és esztétikát tanult, 1946-tól pedig a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakán folytatta, ahol 1950-ben diplomázott.
1966-ban készítette el Cseres Tibor regénye alapján az 1942-es újvidéki vérengzés elkövetőinek felelősségét vizsgáló Hideg napokat, amely Karlovy Varyban és a Magyar Játékfilmszemlén is fődíjat kapott. Legismertebb művei közé tartozik a Falak (1968), a Ménesgazda (1978) és A vörös grófnő (1985).
Munkásságáért 1962-ben és 1965-ben Balázs Béla-díjjal, 1970-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 1967-ben érdemes, 1980-ban kiváló művész díjat kapott, 2004-ben elnyerte a Magyar Mozgókép Mestere címet. 2003-ban megkapta a Magyar Filmszemle életműdíját, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehette át.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


