Programajánló
Három térségben rendezik a Muzsikál az erdő rendezvénysorozatot
Idén három térségben rendezik meg a Muzsikál az erdő elnevezésű rendezvénysorozatot, amelyen az erdei koncertek mellett szakvezetéses sétákkal, előadásokkal és tárlatokkal is várják az érdeklődőket.
2017.03.12 22:30MTIA rendezvénysorozat első eseményét a Kecskemét közeli Nyíri erdőbe és Lakitelek-Tőserdőn május 26. és 28. között, a Mátrai Művészeti Napok 9 napos programfolyamát július 1. és július 9. között, a Muzsikál az erdő a Körösök völgyébent szeptember 29. és október 1. között rendezik meg Gyula térségében, Gyula-Városerdőn, valamint Nagyvárad közelében.
A rendezvények programjait szakvezetéses erdei séták, klasszikus zenei és népzenei erdei koncertek, természethez kötődő képzőművészeti kiállítások, erdei sport, kézműves gyermekprogramok és helyi termelők bemutatkozása is színesíti.
Az érdeklődők megismerkedhetnek a fenntartható gazdálkodás példáival, valamint tudományos ismeretterjesztő előadásokon bővíthetik tudásunkat az erdő és a természetvédelem témakörében - közölték a szervezők az MTI-vel.
A Muzsikál az erdő minden nap más-más településen jelentkezik, ezzel is népszerűsítve a vidék, az erdő értékeit. A tervezett helyszínek közé tartozik Tar, Szurdokpüspöki, Szentkút, Mátraalmás, Gyöngyöstarján, Gyöngyössolymos, Gyöngyöspata, Kékestető és Galyatető
Az események fő célja az erdő és a művészet erejével a környezettudatos életvitel irányába mozdítani a rendezvény résztvevőit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:20 Emberi ostobaság miatt ebrendészek vitték el az utcacicákat Dorozsmán - most azt keresik, hova kerültek
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


