Oscar-díj
Az egész ország büszkesége a Mindenki diadala
A legjobb rövidfilmnek járó Oscar-díjat vehette át ma hajnalban Deák Kristóf, a Mindenki című film rendezője.
2017.02.27 17:30ma.huMindössze egy évnek kellett eltelnie, hogy újabb Oscar-díjas magyar filmet ünnepelhessen az ország. Óriási siker, amit a Mindenki rendezője, Deák Kristóf és a producer, Udvardy Anna, valamint a film elkészítésében részt vevő valamennyi stábtag magáénak tudhat – nyilatkozta Karas Monika, az NMHH Médiatanács elnöke az MTI-nek.
Az elnök hangsúlyozta: páratlan teljesítmény a Mindenkié, hiszen eddig magyar film a rövidfilmes kategóriában nem tudott győzedelmeskedni a filmvilág egyik legnagyobb presztízsű díjátadóján. A rendkívüli eredményre nemcsak az alkotók, hanem egész Magyarország büszke lehet. Ezért is nagy öröm, hogy a film a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának finanszírozásával készülhetett el: a Huszárik Zoltán-pályázaton nyolcmillió forint állami hozzájárulást kapott. Azt is elmondta, hogy a tavalyi Oscar-díjas Saul fia, valamint az idei Arany Medve-díjas Testről és lélekről mellett Deák Kristóf Oscar-díja is meggyőző megerősítést jelent a magyar filmes támogatási rendszernek: jók a kitűzött célok, amelyeknek köszönhetően egyre több tehetséges magyar filmes tudja megvalósítani terveit, gyarapítani kulturális kincseinket, amelyeket ráadásul nemzetközi versenyeken is díjaznak. Elmondta: a díj egyúttal azt is megmutatta, hogy a világ érzékeny a szépségre, a pozitív üzenetekre, az egymás iránti érzékenység és összefogás kifejezésére.
Karas Monika a Médiatanács elnökeként a tagok nevében is szívből gratulált a Mindenki alkotóinak, a főszereplőknek és minden gyerekszereplőnek is, és előremutató inspirációkat, további sikereket kíván a filmben részt vállaló összes munkatársnak.
Az NMHH Médiatanácsa a filmes mecenatúraprogramon belül csak 2016-ban több mint másfél milliárd forintot költött dokumentumfilmek, ismeretterjesztő filmek, animációs alkotások, tévéfilmek, kisjátékfilmek, rádiójátékok és online terjesztésű filmek támogatására. A fesztiválsikerek és az Oscar-jelöléshez hasonló rangos elismerések azt jelzik, hogy a Médiatanács valódi támogatást nyújt azoknak a magyar alkotóknak, akik nemzetközi szinten is méltóképpen tudják képviselni a magyar filmet.
Ahogy a Nemzeti Filmalap a mozifilmek esetében, úgy a Médiatanács a tévés műfajú filmeknél tűzte ki azt a célt, hogy minél több tehetséges alkotónak nyisson utat filmterveik megvalósításához. Az elhivatott magyar filmeseknek köszönhetően ennek a törekvésnek pedig beérik a gyümölcse.
Kapcsolódó írások:
- Az interneten is megnézheti az Oscar-díjas magyar kisfilmet
- Már vizsgálják a történelmi Oscar-bakit
- Andy Vajna a Twitteren gratulált Deák Kristófnak
- Orbán Viktor gratulált a Mindenki alkotóinak
- Óriási baki az Oscar-átadón: először rossz győztest hirdettek ki!
- Ismét Oscar-díjat nyert egy magyar film!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


